Koronavírus-járvány
Romániában folytatódtak a tüntetések a megszorítások ellen
Kövekkel hajigálták a csendőröket és járműveiket.
2021.03.31 12:22MTIRomániában kedd este az ország 71 településén folytatódtak a tüntetések a járványügyi korlátozások ellen, 38 városban a résztvevők száma meghaladta a törvényes előírásokban megszabott százat, Brailán pedig egyes tüntetők kövekkel dobálták meg csendőröket - közölték szerdán a hatóságok.
A csendőrség 644 bírságot szabott ki megközelítőleg 370 ezer lej (27,4 millió forint) értékben, amiért a szervezők nem gondoskodtak a törvényes létszám betartásáról, és amiért a résztvevők nem tartották be a az éjszakai kijárási tilalmat, a gyülekezési korlátozásokat és az egészségügyi előírásokat.
Brailán 17 tüntetőt állítottak elő, akik szerda hajnalban kövekkel dobálták meg a csendőröket és járműveiket: ellenük garázdaságért indult eljárás. A csendőrség közleménye arra is kitér, hogy "nem vértócsa, hanem egy vörös sál" látható azon a videofelvételen, amely egy csendőrautó mellett fekvő tüntetőről készült, és amelyet a közösségi médiában a csendőri brutalitás bizonyítékaként terjesztettek. A csendőrség cáfolta, hogy mentőt kellett volna hívni az illetőhöz, akire előállítása után a rendőrség 1950 lejes bírságot szabott ki különböző kihágásokért.
A Hotnews.ro portál beszámolója szerint Craiován 300 futballszurkoló tüntetett a járványügyi megszorítások ellen a stadionok megnyitását követelve, közülük többen - a járványügyi operatív törzs döntéseit kommunikáló - Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkárról készült nagy méretű fotókat gyújtottak meg egy improvizált emelvényen.
A bukaresti tüntetés - amelynek útvonala ezúttal az elnöki hivatalt is érintette - erőszakos incidensek nélkül, éjfél után ért véget. A csendőrség 141 résztvevőre 100 ezer lejnyi bírságot szabott ki, egy - benzinkút kirakatát a tüntetés leple alatt fosztogató - férfi ellen pedig minősített lopásért indult büntetőeljárás.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06