Koronavírus-járvány
Csaknem 150 ezer, kézzel rajzolt szívvel emlékeznek az áldozatokra Londonban
A kész "falfestmény" várhatóan több mint egy kilométer hosszú lesz.
2021.03.30 06:30MTICsaknem 150 ezer szívvel rajzolnak tele egy Temze-parti falat Londonban, hogy így állítsanak emléket a koronavírus-járvány brit áldozatainak.
A szíveket hétfőn kezdték el felrajzolni az elhunytak hozzátartozói. A kész "falfestmény" várhatóan több mint egy kilométer hosszú lesz - jelentették brit hírportálok a PA hírügynökségre hivatkozva.
A szervezők szerint annak ellenére, hogy az emlékfal a brit parlament épületével szemben található, a kezdeményezés "se nem politikai töltetű, se nem ellenséges érzületű", csupán az elveszett életek "vizuális megjelenítése" a célja.
"Minden egyes szív kézzel rajzolt és egészen egyedi, csakúgy mint a szeretteink, akiket elvesztettünk. És akárcsak a kollektív veszteségünk, ez az emlékmű is hatalmas lesz" - mondta Matt Fowler, a projekt mögött álló Covid-19 Bereaved Families For Justice elnevezésű csoport társalapítója, aki édesapját veszítette el a vírus miatt.
A csoport egyik szóvivője szerint nem kaptak ugyan engedélyt a falfestésre, de értesítették az illetékes tanácsot és a résztvevők felajánlották, hogy letakarítják a falszakaszt, amennyiben arra utasítást kapnak. Ugyanakkor remélik, hogy a "nemzeti emlékfal" hivatalos és maradandó emlékhellyé válik.
A munkálatok várhatóan néhány napig fognak tartani.
A Covid-19 Bereaved Families For Justice korábban a brit kormány járványkezelésének kivizsgálását kezdeményezte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


