Illegális bevándorlás
Az olasz hatóságok lefoglalták a menekültekkel érkezett Sea-Watch 3 hajót
A parti őrség szakértői fenntartásukat fejezték ki a hajó biztonsági és tűzvédelmi berendezéseivel kapcsolatban is, megjegyezve, hogy a fedélzeti mentőcsónakok nem felelnek meg a szabványelőírásoknak.
2021.03.23 03:30MTIA biztonsági előírások megsértése címén a szicíliai Augusta kikötőjében lefoglalták a Sea-Watch 3 nevű német hajót, amely 385 bevándorlóval a fedélzetén március elején érkezett meg - közölte vasárnap este az olasz parti őrség.
A Sea-Watch német civil szervezethez tartozó hajót átvizsgálták. A nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint a német felségjelzésű hajó kereskedelmi járműként van nyilvántartva, ami azt jelenti, hogy nem szállíthat 22 embernél többet a legénységet is beleszámítva.
A hatóságok kiemelték, hogy a Sea-Watch 3 a mólóra és a kikötő vizébe eresztette az elhasznált motorolajat, s nem megfelelően tárolta a hulladékot, amelyet szintén a kikötő területén halmozott fel. A parti őrség szakértői fenntartásukat fejezték ki a hajó biztonsági és tűzvédelmi berendezéseivel kapcsolatban is, megjegyezve, hogy a fedélzeti mentőcsónakok nem felelnek meg a szabványelőírásoknak. Számos más hiányosság miatt a parti őrség úgynevezett közigazgatási foglalást rendelt el, amíg a hajó üzemeltetői nem számolják fel a szabálytalanságokat.
A parti őrség hivatalból minden olasz kikötőbe érkező külföldi felségjelzésű hajót átvizsgálhat. A hatóság adatai szerint 2017 óta több mint 5800 kereskedelmi hajót ellenőriztek, s ezek közül 268-at foglaltak le.
Mario Draghi kormányának februári megalakulása óta a Sea-Watch 3 az első, bevándorlókkal érkezett civilhajó, amely kikötött az olaszországi partoknál.
A Corriere della Sera napilap korábban rámutatott, hogy miközben Matteo Salvini, a jobboldali Liga pártot vezető korábbi belügyminiszter a kikötők lezárásával igyekezett feltartóztatni a civilszervezetek hajóit, utódja Luciana Lamorgese a már kikötött hajókat lefoglaltatja, így lassítva újraindulásukat. Amióta Luciana Lamorgese a tárcavezető, vagyis 2019 szeptemberétől minden civilhajót a megérkezése után lefoglaltak.
Ezzel egy időben az Ocean Viking is kikötési engedélyt kért. Az SOS Méditerranée francia nem kormányzati segélyszervezet hajója líbiai vizeken 116 embert vett fedélzetére. Az Ocean Viking utoljára február elején kötött ki a szicíliai Augustában, akkor 422 bevándorlóval, akik közül 46 embernek pozitív lett a koronavírus-tesztje.
Jelenleg az Open Arms spanyol segélyszervezet hajója is a Földközi-tengeren van. Ugyanaz a hajó, amelynek a 2019 nyarán történt feltartóztatásáért Matteo Salvinivel szemben a szicíliai Palermóban szombaton előzetes bírósági ülés zajlott.
Év eleje óta valamivel több mint hatezren érkeztek Olaszországba a tavalyi év ugyanezen időszakában érkezett 2738-hoz képest. Két éve 398-an érkeztek január 1. és március 20. között.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06