EU

Fidexit: Salvini a magyar nép iránti barátságát hangoztatta Orbánnak

A Fidesz Európai Néppárt EP-frakciójára vonatkozó döntése után érzett együtt velünk.

2021.03.03 13:44MTI

Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben "a magyar nép iránti barátságot és közelséget" hangsúlyozta - közölte az olasz politikus pártja szerdán.

Matteo Salvini azt követően írta az üzenetet, hogy a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői bejelentették, kilépnek az Európai Néppárt (EPP) EP-képviselőcsoportjából azután, hogy a néppárti frakció elfogadta az alapszabály módosítását.

Az affaritaliani.it politikai hírportál szerint a Fidesz képviselőinek helyére a néppárti frakcióban éppen a Salvini vezette Liga pályázik, amely sajtóértesülések szerint a következő hetekben tervezi jelentkezését a képviselőcsoportba. A Liga a Mario Draghi vezette, nemrégiben alakult olasz koalíciós kormányhoz csatlakozva egyebek között az Európai Néppárthoz való közelítést akarta magának biztosítani, ahogyan ezt korábban Giancarlo Giorgetti, a Liga politikai tanácsadója, Salvini jobbkeze, a Draghi-kormány jelenlegi gazdasági fejlesztési minisztere hangsúlyozta. Ha a Liga csatlakozik az EPP-frakcióhoz, amelynek tagja a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország is, akkor az Európai Néppártban az olasz képviselők lesznek többségben.

Az olasz sajtó találgatása szerint a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához csatlakozhat, amelynek elnöke tavaly ősztől Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) vezetője. Orbán Viktor február 25-én írt üzenetet Giorgia Meloninak, melyben a két párt közötti együttműködést erősítette meg, miután az Olasz Testvérek nem lépett be a Draghi-kormányba, és ellenzékbe vonult.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.