Koronavírus-járvány
Horvátországban megkezdődött a 65 évesnél idősebb és krónikus betegek tömeges beoltása
Ezzel az ország belépett az oltási kampány második fázisába.
2021.02.23 18:16MTIHorvátországban megkezdődött kedden a 65 évesnél idősebb és krónikus betegek tömeges beoltása.
Ezzel az ország belépett az oltási kampány második fázisába - állapította meg Vili Beros egészségügyi miniszter az egyik zágrábbi oltóponton adott nyilatkozatában. Kiemelte: a tömeges oltópontok elengedhetetlenek ahhoz, hogy felgyorsuljon az oltási kampány, bár - mint hozzátette - egyelőre még mindig nem rendelkeznek nagyobb mennyiségben oltóanyaggal.
Zágrábban 19 ideiglenesen kialakított oltóponton több száz embert oltottak be kedden, voltak, akik több órát vártak a vakcinára, többségében idős emberek. A hét végéig 45 ezer embert terveznek beoltani csak a fővárosban.
Horvátországba eddig több mint 210 000 ampulla oltóanyag érkezett, ebből 166 146-ot használtak fel: 108 311-en kapták meg az első dózist, 57 835-en pedig már a másodikat is.
Az országban az elmúlt 24 órában 343 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 240 360-at. Egy nap alatt 13 beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5462-re emelkedett. Kórházban 786 beteget ápolnak, közülük 67-en vannak lélegeztetőgépen.
A szomszédos Szlovéniában keddre 899-cel 186 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában nyolc beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3792-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 567-en vannak kórházban, 107-en intenzív osztályon.
A mintegy kétmilliós Szlovéniában eddig a lakosság négy és fél százalékát oltották be a koronavírus ellen. Az első dózist 94 999-en, ebből a másodikat 50 142-en kapták meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06