Németország
Belügyminiszter: újabb terrortámadást akadályoztak meg a német hatóságok
A rendőri műveletet február 6-án hajtották végre, két gyanúsítottat Dániában, a harmadikat Németországban vették őrizetbe.
2021.02.12 14:38MTIÚjabb iszlamista terrortámadást akadályoztak meg a német biztonsági szervek, ezúttal európai partnerekkel együttműködésében - közölte a német szövetségi belügyminiszter pénteken.
Horst Seehofer közleményében kiemelte, hogy a terroristák határokon átívelő hálózatokba szerveződnek, ezért a terrorizmus elleni küzdelem is nemzetközi.
A biztonsági szervek szoros együttműködésben dolgoznak, "gyakran észrevétlenül, de nagyon hatékonyan" - tette hozzá a miniszter, felidézve, hogy a német és a dán rendőrség a napokban egy összehangolt akcióval elfogott három szíriai férfit - három testvért -, akiket állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítanak Németországban.
A tárca összesítése szerint így már 17 iszlamista terrortámadást akadályoztak meg 2009 óta.
A Szász-Anhalt tartományi főügyészség és a dán hatóságok csütörtöki tájékoztatása szerint a rendőri műveletet február 6-án hajtották végre, két gyanúsítottat Dániában, a harmadikat Németországban vették őrizetbe.
A nyomozás első megállapításai szerint januárban részt vettek pokolgép készítésére alkalmas anyagok beszerzésében. A szász-anhalti Dessau-Rosslauban egy házkutatáson le is foglaltak tíz kilogramm robbanószert és gyújtózsinórokat. A megvásárolt vegyi anyagok egy másik részét Dániában találták meg.
Német hírportálok beszámolói szerint a gyanúsítottak Lengyelországból szerezték be az alapanyagokat a tervezett robbanószerkezetekhez. Biztosnak tűnik, hogy merényletre készültek, az viszont egyelőre nem ismert, hogy Németországban, Dániában vagy máshol akarták megvalósítani szélsőséges iszlamista meggyőződésükön alapuló terveiket.
A dán hatóságok tájékoztatása szerint további tizenegy embert is őrizetbe vettek Dániában a Németországban kiadott körözés alapján elfogott két szíriai gyanúsított mellett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06