Koronavírus-járvány
A súlyos járványhelyzet miatt Csehországban lezárnak három járást
Az érintett járásokban háromszor-négyszer magasabb a napi fertőződések száma mint az országos átlag.
2021.02.11 11:16MTIA rendkívül súlyos koronavírus-járványra való tekintettel a cseh kormány péntektől lezár három járást, és jobban korlátozza az ottani lakosok mozgását, mint máshol az országban - jelentette be Jan Blatny egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülése utáni sajtótájékoztatón.
A nyugat-csehországi Cheb és Sokolov, valamint az északi Trutnov járásokban Blatny szerint háromszor-négyszer magasabb a napi fertőződések száma mint az országos átlag, a kórházakban már nincs elegendő kapacitás az ellátásukhoz, ezért a térségbeli egészségügyi intézményekbe kell őket szállítani. A chebi kórház néhány covidos betegét már Prágába, míg a trutnovi kórház pácienseit Dél-Morvaországba kellett szállítani.
A szóban forgó járások lakosai néhány konkrétan meghatározott kivételtől eltekintve nem utazhatnak más járásokba, míg az ország többi lakosai előtt ezek a járások le lesznek zárva. A közigazgatási határokon a mozgást rendőrök fogják ellenőrizni. Az intézkedés érvényessége az országos szükségállapot függvénye, amely határideje vasárnap jár le. Csehországban 76 járás van.
Az Andrej Babis vezette kisebbségi kormány azt kérte a képviselőháztól, hogy a szükségállapotot harminc nappal, március 16-ig hosszabbítsa meg. Az ellenzéki pártok már közölték, hogy ezt nem fogják támogatni. A kormánykoalíció 92 képviselője a kétszáz fős parlamentben külső támogatás nélkül nem tudja keresztülvinni a kormány akaratát.
Az egészségügyi miniszter kijelentette, hogy amennyiben nem hosszabbítják meg a szükségállapotot, az eddig is nagyon leterhelt cseh kórházakban két hét alatt összeomlik az ellátás. A kivételes joghelyzet megszűnése esetén hétfőn egyebek között újra kinyithatnának az üzletek, vendéglők, a szolgáltatások, megszűnne az éjjeli kijárási tilalom, aminek következtében szerinte Blatny szerint "a vírus ellenőrizhetetlenül terjedne".
A parlament ülését a viták miatt röviddel megnyitása után két órára megszakították. A miniszterelnök és az parlamenti pártok vezetői zárt ajtók mögött tárgyalnak a helyzet feloldásáról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06