Szlovákia

Legalább 25 kislányt molesztált vagy erőszakolt meg modellkarriert ígérve nekik egy szlovák házaspár

A férfit 2019 decemberében tartóztatták le, élettársa azonban szabadlábon védekezhet.

2021.02.08 17:56ma.hu

A nyitrai járásbeli Mojmírovce községben jegyezték be azt a "modellügynökséget", amit az idén 49 éves Peter R. és tőle mintegy 20 évvel fiatalabb élettársa üzemeltetett - írja a Parameter.sk.

A jelek szerint 2010-től egészen 2019 végéig lényegében zavartalanul működhettek. A gyanú szerint a fiatalabb nő "szervezte be" a 10 és 15 év közötti lányokat, akiknek modellkarriert ígértek.

A lányok szüleinek összesen mintegy 400 eurót kellett befizetniük belépőként, illetve "képzésekért", "felkészülésért". Ehelyett viszont a nő leitatta és arra próbálta rávenni a lányokat, hogy feküdjenek le a férfival, néha pedig ő maga is beszállt.

A Markízának több lány is arról számolt be, hogy a férfi szexuálisan kihasználta, megerőszakolta őket. Jelenleg 25 konkrét károsultja van az ügynek, a lányok szerint viszont az eltelt évek alatt valójában 100-nál is többen lehettek.

A férfit 2019 decemberében tartóztatták le, élettársa azonban szabadlábon védekezhet. A férfit szexuális visszaéléssel, nemi erőszakkal, zsarolással és fiatalkorú megrontásával, míg a 28 éves nőt szexuális visszaéléssel, fiatalkorú megrontásával és tettestársként elkövetett nemi erőszakkal vádolják. Jelenleg folyamatban van ellenük a vádemelési javaslat megfogalmazása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.