Állati
Jegesmedveikrek születtek a detroiti Állatkertben - videó
Több mint 15 éve ez az első alkalom, hogy jegesmedvekölykök születtek és nevelkednek a helyi állatkertben.
2021.02.01 16:29MTIJegesmedveikrek születtek a Detroiti Állatkertben: az intézmény közleménye szerint a még novemberben világra jött bocsok egyikét az anyjuk, a másikat emberek nevelik, mivel születésekor rossz egészségi állapotban volt.
Több mint 15 éve ez az első alkalom, hogy jegesmedvekölykök születtek és nevelkednek az állatkertben. A nyolcéves anyaállat, Suka 2018-ban és 2019-ben is szült, ám a bocsok nem maradtak életben.
Az egyelőre név nélküli ikrek apja a 16 éves Nuka.
Az állatkert munkatársai szerint jegesmedveikreket ritkán szoktak szétválasztani egymástól, így a mostani alkalom kivételes lehetőséget nyújt a kutatóknak annak tanulmányozására, hogy milyen különbségek figyelhetők meg az anyaállat és az emberek által nevelt bocs között.
A kölykök egy infravörös kamerákkal felszerelt speciális odúban jöttek a világra. Két nappal a születésüket követően a gondozóknak feltűnt, hogy az egyik kölyök, egy nőstény, nem mozog annyit és erőtlennek tűnik. A bocs ezután speciális kezelést kapott és a testsúlya múlt héten már meghaladta az 5 kilogrammot.
Az állatkert szerint noha Suka gondos anya, egyelőre bizonytalan, hogy az elválasztott kölyök visszatérhet-e hozzá.
Az ikrek jelenleg el vannak különítve és a látogatók nem láthatják őket közvetlenül.
A koronavírus-járvány miatt az állatkert csupán előzetes foglalással látogatható.
Enjoy a few precious moments with Suka and her cub from the specially-designed, private maternity den at the Detroit Zoo.
— Detroit Zoo (@detroitzoo) January 29, 2021
Learn more about her birth and babies: https://t.co/mBO4ShBrTH #DetroitZoo #ZooBabies #VitaminZ #polarbears pic.twitter.com/miYtnAUCdS
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


