Koronavírus-járvány

Ezentúl SMS-ben kell engedélyt kérni a lakás elhagyásához?

Brutális szigorú korlátozáson gondolkodik a szlovák kormány.

2021.02.01 14:56ma.hu

A szlovák egészségügyi miniszter szerint a jelenlegi, szigorú lezárás nem elég, így mérlegelik annak lehetőségét, hogy teljes lakhelyelhagyási tilalmat vezessenek be, amely alól SMS-ben kell majd kivételt kérni - írja az Új Szó.

Marek Krajcsi (OˇaNO) egészségügyi miniszter hétfőn elmondta, hogy a kórházak telítettek, és nem tudni, hogy mennyi ideig bírja még az egészségügy. A mostani zárást már alig lehet szigorítani, így a szlovák kormány tényleg gondolkodik azon a megoldáson, hogy teljes lakhelyelhagyási tilalmat vezetnének be, amely alól csak egy SMS-ben kért engedély birtokában kaphat valaki kivételt.

Az engedélyt egy központból kell kérni, és a központnak jóvá kell hagynia az indokot. A lakást viszont csak így is rövid időre lehetne elhagyni. Aki elhagyja az otthonát, annál a rendőrség ellenőrizhetné az SMS-ben rendelkezésre álló engedélyt.

Az ötletet támogatja a belügyminiszter is, szerinte ugyanis Görögországban sikeresen alkalmazták már a megoldást. A járványkezeléssel foglalkozó tanács kedden ül össze, azaz holnap születhet döntés a szigorról.

Szlovákia egyébként élen jár az egyedi járványkezelési megoldásokban, két hete hétvégén például harmadszor tesztelték le a teljes lakosságot. A járványügyi adatok mégsem jók, ami alighanem a karácsony előtti rendkívül laza szabályozás és tömeges mozgás eredménye, valamint a szabályok gyors változása miatt átláthatatlan járványkezelésé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.