Kuciak-ügy
Súlyos börtönbüntetésre ítélték a szlovák újságírógyilkosság perében felmentett nagyvállalkozót
A most jogerősen elítélt Marián Kocner nagyvállalkozó neve több - részben már lezárult, részben még folyamatban lévő - per kapcsán is ismert.
2021.01.12 17:57MTIVáltóhamisítási ügyben 19 év szabadságvesztésre ítélte a szlovák legfelsőbb bíróság Marián Kocner nagyvállalkozót, akit Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolásának perében tavaly szeptemberben felmentettek a felbujtás vádja alól - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Ugyancsak 19 év szabadságvesztést szabott ki a szlovák legfelsőbb bíróság a váltóhamisítási ügy másik résztvevőjére, Pavol Ruskóra, aki ugyancsak közismert nagyvállalkozó. Rusko az első és legnagyobb szlovákiai kereskedelmi televízió, az amerikai CME tulajdonában lévő Markíza volt vezérigazgatójaként és társtulajdonosaként, illetve a második Dzurinda-kormány gazdasági minisztereként vált ismertté, mely utóbbi posztra az általa alapított liberális Új Polgár Szövetség jelölte.
A vád szerint Kocner és Rusko egy harmadik - külön eljárásban perelt - társukkal együtt összesen négy hamis váltót készítettek, amelyek alapján 69 millió eurónak megfelelő összeget szereztek a Markíza televíziótól. A váltók rendkívül szövevényes ügye még a kilencvenes éveinek végére nyúlik vissza, amikor Rusko a Markíza televízió vezérigazgatója volt és rendezetlen üzleti ügyei voltak Kocnerrel. Rusko - saját korábbi állítása szerint - ezt az üzleti viszályt váltók útján rendezte, amelyeket Kocner később a többszörös tulajdoni-átrendezésen átesett kereskedelmi televíziótól hajtott be.
A most jogerősen elítélt Marián Kocner nagyvállalkozó neve több - részben már lezárult, részben még folyamatban lévő - per kapcsán is ismert. Ezek közül a legismertebb Ján Kuciak újságíró és élettársa három évvel ezelőtti meggyilkolásának belpolitikai viharokat kavaró ügye, amelyben Kocnert a gyilkosság megrendelésével vádolták. A szeptemberben zárult perben Kocnert bizonyítékok hiányában felmentették.
A keddi ítélethirdetés után a Kocner és Rusko jogi képviselője jelezte: rendkívüli jogorvoslati eszközzel fognak élni a váltóhamisítási ügyben született ítélettel szemben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06