Erőszak
Káosz és erőszak Washingtonban, négy óráig tartott az ostrom
Donald Trump távozó amerikai elnök hívei este betörtek az amerikai Kongresszus épületébe, és megzavarták a választási eredmény jóváhagyását. A káoszban a rendőrök lelőttek egy Trump-párti tüntetőt.
2021.01.07 04:26ma.huErőszak, káosz és kínos órák Amerikának - szerdán az amerikai Kongresszus mindkét háza Joe Biden elnökválasztási győzelmének szentesítésére készült, az eredményt az utolsó pillanatig vitató Donald Trump elnök hívei azonban másképp gondolták.
Azt követően, hogy az elnök a Fehér Ház előtti gyűlésen arra sürgette követőit, hogy menjenek a Capitoliumhoz, és arról beszélt, hogy “csak úgy lehet visszavenni az országot, ha erős marad az ember”, az amerikai zászlókat lengető tiltakozók a rendőröket legyűrve behatoltak a törvényhozás épületébe. Volt, aki kötélen mászott fel, volt, aki a falhoz támasztott kordont használta létrának. A tiltakozók azt mondták: nem ezt tervezték, de látták, hogy gyenge volt a biztonsági gyűrű, így megindultak – tudósította az Inforádió.
A roham nyomán egy időre kimenekítették a képviselőket és lezárták a komplexumot, miközben az egyik tiltakozó felült a pulpitusra.
Az egyik felvételen azt látni, amint a biztonságiak pisztolyt szegeznek egy ajtóra, amit a tiltakozók megpróbálnak betörni.
A káosz során egy rendőr az erőszakos behatolás közben mellbe lőtt egy Trump-párti nőt, aki később belehalt sérüléseibe. A helyszín közelében két feltételezett robbanóeszközt találtak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint.
Közben Trump két lojális híve, Mitch McConnell szenátusi elnök és Mike Pence alelnök is szembefordult vele, és arról beszéltek, hogy aláásná az amerikai demokráciát a választási eredmény megkérdőjelezése, vagy az, hogy szelektíven adják össze az elektori szavazatokat, amelyek alapján hagyományosan megnevezik az elnökválasztás győztesét.
Megszólalt Joe Biden megválasztott elnök is, aki arra sürgette Trump elnököt, hogy intézzen tévébeszédet a híveihez és követelje "az ostrom befejezését". Ez nem tiltakozás, ez lázadás - tette hozzá.
Trump percekkel később ki is állt a kamerák elé és valóban arra szólította fel híveit, hogy menjenek haza. Viszont nem ítélte el a történteket. Twitter-videóját, sőt fiókját is blokkolta a portál és a Facebook is ideiglenesen felfüggesztette.
"Ez egy elcsalt választás volt. De nem játszhatunk ezeknek az embereknek a kezére. Béke kell, menjetek haza! Szeretünk benneteket, nagyon különlegesek vagytok".
A rendőröknek három órájába telt, mire kiszorították a behatolókat az épületből, később a Nemzeti Gárda és a biztonságiak támogatásával, fénygránátokkal kezdték visszaszorítani a tömeget a Capitolium lépcsőjétől, Washingtonban pedig kijárási tilalmat vezettek be este 6-tól reggel 6-ig.
Helyi idő szerint este nyolckor a képviselők és szenátorok visszatértek, miután biztonságosnak nyilvánították az épületet. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke bejelentette, hogy a kongresszus folytatni fogja az elektori szavazatok hitelesítését, amit félbe kellett szakítani. "Teljesíteni fogjuk célunkat" - fogalmazott.
NEW - DC police shot a woman in the neck. Now taken out on stretcher covered in blood.pic.twitter.com/fk3zvYyvXO
— Disclose.tv 🚨 (@disclosetv) January 6, 2021
A szavazatszámlálásért felelős Mike Pence alelnök – aki eddig tűzön-vízen át követte Trumpot – azt mondta: “a káoszkeltők nem győztek, térjünk vissza a munkához!”
Több Trump-hívő törvényhozó azt mondta, hogy az események hatására megváltoztatta a véleményét és nem akadályozza a Biden-győzelem megerősítését.
Vélemények
George W. Bush volt republikánus amerikai elnök is elítélte a történteket. "Visszataszító és szívszorító látvány volt. Banánköztársaságokban vonják így kétségbe a választási eredményeket, nem a mi demokratikus országunkban" - írta.
Mitt Romney republikánus szenátor, egykori elnökjelölt pedig úgy vélekedett, hogy az erőszak "egy önző ember sértett büszkeségének, illetve az általa szándékosan félreinformált emberek dühének" következménye.
Barack Obama korábbi demokrata párti elnök hangsúlyozta, hogy "hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe", az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította a választási eredménnyel kapcsolatos "alaptalan hazugságaival".
Hasonlóan nyilatkozott Bill Clinton volt elnök is, aki szerint Trump "gyújtotta be" a példa nélküli megmozdulás tüzét.
Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke a zavargások miatt bejelentette azonnali hatályú lemondását.
A washingtoni eseményekkel párhuzamosan több más városban is tüntettek Trump hívei szerte az Egyesült Államokban, például Atlantában és Salemben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06