Koronavírus-járvány

Nem engedik be Kínába a WHO kutatóit, akik a koronavírus eredetét szeretnék vizsgálni

Kína 2019. december 31-én jelentette az első, "ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket" a közép-kínai Vuhanból.

2021.01.06 07:48MTI

Mély csalódottságát fejezte ki kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, amiért Kína még mindig nem adta meg a beutazási engedélyt a SARS-CoV-2 koronavírus eredetét kutató nemzetközi szakértő csoportnak.

"Ma tudtuk meg, hogy a kínai vezetők még nem véglegesítették a csoport Kínába érkezéséhez szükséges engedélyeket" - mondta genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

"Kapcsolatban állok a kínai vezetőkkel, és közöltem velük, hogy ez a küldetés rendkívül fontos a WHO számára" - mondta a főigazgató. Korábban a WHO és a kínai kormány megállapodott a küldöttség utazásában. Tedrosz közölte, hogy nemzetközi tudóscsoport két tagja már úton van, a többiek pedig nem tudnak az utolsó pillanatban utazni.

Kína 2019. december 31-én jelentette az első, "ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket" a közép-kínai Vuhanból, ahol azóta kiderült, nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió, vagyis a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.