Diplomácia
Az iráni elnök Szaddám Huszeinhez hasonlította Donald Trumpot
"Irán közelmúltbeli történelme során az országnak kétszer is meg kellett küzdenie két őrülttel, Trumppal és Szaddámmal."
2020.12.23 17:52MTIDonald Trump amerikai elnököt Irak egykori diktátorához, Szaddám Huszeinhez hasonlította szerdán Haszan Róháni iráni elnök az állami televízióban mondott beszédében.
Az adásban kijelentette: "Irán közelmúltbeli történelme során az országnak kétszer is meg kellett küzdenie két őrülttel, Trumppal és Szaddámmal".
Egyikük tényleges háborúba sodorta Iránt, a másik gazdasági háborúba - mondta.
Hozzátette: "Szaddámot bűncselekményei miatt kivégezték, Trump sem fog jobb sorsra jutni. Irán végül diadalmaskodott mindkét háborúban".
Kifejtette, míg Szaddám Huszein elfoglalta Irán déli és délnyugati részét, addig Trump nem tudta áterőszakolni rendszerváltási terveit.
A nyolc évig tartó iraki-iráni háború következtében az országnak hatalmas, több évig tartó erőfeszítésébe került a határvidék újjáépítése, de a Trump által bevezetett szankciók még ennél rosszabbak - mondta. Teherán szerint az elmúlt két évben több mint 1500 szankció volt érvényben Irán ellene. Ezek történelme legsúlyosabb gazdasági válságába sodorták az országot.
Róháni reményét fejezte ki, hogy Trump utódja, Joe Biden egy időben tér vissza a Bécsben, 2015-ben megkötött nukleáris megállapodáshoz, amelyet Trump egyoldalúan felmondott 2018-ban, és ismét feloldja az Iránnal szemben bevezetett szankciókat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


