Koronavírus
Lengyelországban országos karantén lesz
Nehéz hetek elébe nézhet az ország.
2020.12.17 17:46MTIA koronavírus-járvány harmadik hullámát elkerülendő országos karantént léptetnek érvénybe Lengyelországban december végétől január közepéig - jelentette be Adam Niedzielski egészségügyi miniszter csütörtökön Varsóban. Közlése szerint szilveszterkor külön kijárási korlátozásokat vezetnek be.
A járványban megfertőződöttek számának növekedése az utóbbi hetekben 10 ezer körülire lassult le, az erről a szintről esetleg elinduló harmadik hullámmal azonban nem biztos, hogy az egészségügyi rendszer meg tudna birkózni - értékelte Niedzielski.
Erre hivatkozva közölte: a jelenlegi járványügyi intézkedések mellett december 28-tól január 17-ig teljesen bezárnak az eddig a szolgálati utak céljából vendégeket fogadó szállodák, továbbá a patikák, az élelmiszer- és illatszerboltok kivételével újból bezárnak a bevásárlóközpontok üzletei.
Az említett időszakban nem működhetnek a sípályák sem. A "szervezett közlekedéssel" külföldről érkezők számára tíznapos karantén lesz kötelező - mondta el Niedzielski.
A lengyelek este 19 és hajnali 6 óra között szilveszterkor is csak a legszükségesebb esetekben - például gyógyszerbeszerzési vagy szolgálati okokból - hagyhatják el otthonaikat.
A karácsonyi ünnepek előtt viszont nem terveznek kijárási korlátozásokat Niedzielski szerint. A korábbi rendelkezések értelmében karácsonykor a lakásokban is legfeljebb öt személy csatlakozhat az ott élőkhöz.
Lengyelországban jelenleg zárva tartanak a kulturális és sportintézmények, az éttermek, továbbá korlátozták a tömegközlekedésben, a boltokban, a templomokban tartózkodók számát. Az iskolák távoktatásra tértek át, és ötnél többen sehol nem gyűlhetnek össze.
Az országos karantén befejeztével, január 17-én véget ér a kéthetes oktatási szünet is. A korábban bejelentett tervek szerint onnan kezdve fokozatosan visszaállítják a hagyományos iskolai oktatást.
Niedzielski szerint Lengyelország nehéz hetek elébe nézhet, mert a tervezett oltások hatása januárban és februárban még nem lesz érzékelhető, és egyelőre a járványhelyzet sem tért vissza a második, őszi hullám előtti szintre. A miniszter azon reményének adott hangot, hogy az eddig bejelentett korlátozások kellőképpen előkészítik a terepet a készülő oltási kampányhoz.
Újságírói kérdésre válaszolva Niedzielski lehetségesnek találta, hogy az első 10 ezer adag vakcina már röviddel a karácsonyi ünnepek után megérkezik Lengyelországba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06