Koronavírus

Csehországban ismét felgyorsult a járvány terjedése

A kedden elvégzett mintegy 30 ezer tesztnek 27 százaléka mutatott ki pozitív eredményt, amely az utóbbi hetek legmagasabb aránya.

2020.12.16 13:16MTI

Ismét felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban.

Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel közölt adatokból kitűnik, hogy kedden 7889 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami 2700-zal több, mint hétfőn, és 2000-rel több, mint egy hete.

A kedden elvégzett mintegy 30 ezer tesztnek 27 százaléka mutatott ki pozitív eredményt, amely az utóbbi hetek legmagasabb aránya.

A kórházakban 4632 beteget ápolnak, közülük 585 állapota súlyos. Ezek a számok december eleje óta lényegesen nem változtak. November elején a kórházban kezeltek száma meghaladta a nyolcezret is.

A járványban eddig 9882-en haltak meg. Az elhalálozások napi száma az utóbbi két hétben száz alá csökkent. Kedden 54 halálozást regisztráltak. Novemberben az elhalálozások napi száma meghaladta a 200-at is. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 67 480.

A járványhelyzetet jelző százpontos hivatalos index szerdán 71 pontra nőtt, amely a negyedik kockázati sávnak felel meg. Az index emelkedését elsősorban a pozitív eredményt hozó tesztek arányának növekedése, valamint a járvány terjedési mutatójának 1,1-ről 1,16-ra való emelkedése eredményezte.

Csehország két hete lazított az óvintézkedéseken, és tért át a harmadik sávnak megfelelő helyzetre, ami az üzletek, vendéglők és szolgáltatások megnyitását jelentette. Tekintetbe véve a járványhelyzet újbóli mérsékelt romlását, hétfőn egy újabb kormánydöntés született, miszerint Csehország pénteken visszatér a szigorúbb, negyedik kockázati sávba. A vendéglők újra bezárnak, de az üzletek és a szolgáltatások bizonyos feltételek mellett kinyithatnak és működhetnek. Az éjjeli kijárási tilalom azonban megint érvényben lesz.

Andrej Babis miniszterelnök bejelentette: a kormány a jövő hétfőn foglalkozik azzal, milyen óvintézkedések lesznek érvényben karácsonykor. Jelezte, hogy a kabinet újra felkéri a képviselőházat, engedélyezze egy hónappal meghosszabbítani a december 23-án lejáró szükségállapotot. A parlamenti pártok véleménye nagyon eltér egymástól, ezért nehéz megjósolni, mi lesz a döntés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.