Gyász
Meghalt Chuck Yeager, az első "szuperszonikus" pilóta
Kilencvenhét éves korában meghalt Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka, híres berepülőpilóta, akinek 1947-ben elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt.
2020.12.08 10:21MTIYeager hétfőn hunyt el. Halálának hírét felesége, Victoria erősített meg a férfi hivatalos Twitter-oldalán - írja a Deadline című filmes portál.
Az 1923-ban Nyugat-Virginiában született Yeager a második világháborúban vadászpilótaként szolgált. A háborút követően a légierőnél maradt és a Muroc Army Air Field - ma Edwards légitámaszpont - egyik berepülőpilótája lett.
1947. október 14-én ő vezette azt a Bell X-1 kísérleti repülőgépet, amely elsőként áttörte a hanghatárt.
Yeager két nappal a rekorddöntőnek szánt repülés előtt lovaglás közben eltörte két bordáját, de ezt eltitkolta felettesei elől, sérülését a közeli városka állatorvosával kezeltette. A rajt napján már akkora fájdalmai voltak, hogy a pilótafülkét csak egy barátja által seprűnyélből eszkábált eszközzel tudta becsukni.
A repülés ennek ellenére sikeresen lezajlott, a gépet a levegőben egy B-29 "repülő erődről" indították, és végül siklórepülésben szállt le. A dicsőségre azonban várnia kellett, a sikeres küldetést titkosították, és a hírt csak 1948 júniusában hozták nyilvánosságra.
A hatvanas években dandártábornokká léptették elő, az aktív szolgálattól 1975-ben vonult vissza.
Történelmi jelentőségű teljesítménye számos hollywoodi produkciót inspirált, ezek közül a leghíresebb a Philip Kaufman rendezte Az igazak című film.
Az 1983-as alkotás azokat a pilótákat követi nyomon, akiket kiválasztottak az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Mercury-programjának - az Egyesült Államok első, emberek részvételével végrehajtott űrprogramjának - asztronautáivá. A filmben Sam Shepard alakítja Yeagert, aki egy kis szerep erejéig maga is felbukkan a produkcióban.
A mozi, amelyben Fred Ward, Dennis Quaid, Ed Harris és Scott Glenn alakította a többi főszereplőt, négy Oscar-díjat is nyert 1984-ben.
Yeagert több kisebb-nagyobb filmes szerepben is láthatta a közönség, játszott a Smokey és a Bandita 2-ben, valamint főszereplője volt a Flying Without Fear című alkotásnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


