"A magyarok ellopják tőlünk a Nabucco ötletét".

Román Nabucco-csúcs lehetett volna, állítólag nyúltunk

Magyarország ellopta a románok ötletét azzal, hogy nagyszabású találkozót rendezett a Nabucco gázvezeték ügyében, írta szerdai számában a Gandul című román napilap, amely tudósításának ezt a címet adta: "A magyarok ellopják tőlünk a Nabucco ötletét".

2009.01.28 14:30MTI

Az alcímben az olvasható, hogy Bukarest kezdeményezését most a budapesti "barátok" aknázzák ki. A szövegben az áll, hogy Magyarország nagyszabású konferenciát szervezett egy olyan témában, amelyet korábban Románia talált ki.

Miután az Oroszország és Ukrajna közötti "gázháború" több napra "befagyasztotta" Európát, az európai vezetők egyre komolyabban veszik az orosz gázzal szembeni alternatíva keresését, írta a lap, megállapítva: Románia a 2002-ben beindított Nabucco-tervezet egyik nagy támogatója volt, és most a magyarok azok, akik ebből hasznot húznak, konferenciát szervezve.

A Ziua című román lap tárgyilagos tudósításokból készített egész oldalas összeállításának azt a főcímet adta: "A Nabucco egyhelyben topog". Az újság emlékeztetett, hogy a terv több év óta húzódik. Ennek okai között a lap azt említette, hogy egyes résztvevőknek nincs elegendő pénzük, másfelől nem volt elegendő gáz kilátásban, amellyel meg lehetne tölteni a majdani vezetéket, a törökök pedig egy másik Gazprom-féleséget akartak létrehozni, azt tervezvén, hogy felvásárolják az összes gázt, majd eladnák azt a vezetéket építő konzorcium többi részvényesének. Az Evenimentul Zilei rövid tudósítása arról szól, hogy a Nabucco-terv Budapesten ismét halasztást szenvedett.

A résztvevők ugyanis semmi mást nem csináltak, csak megismételték támogató nyilatkozataikat. A lap szerint az is csak a késleltetést szolgálja, hogy a kormányközi megállapodás aláírását júliusra tették. A Cotidianul rövid tudósításában mindazonáltal megállapítja: az Oroszországtól való félelem pénzt tölt a Nabucco gázvezetékbe.

Az Adevarul elemzők véleményét idézve azt írta, hogy a Nabucco tervének nem is annyira a finanszírozás problémájával kell szembenéznie, hanem azzal, hogy honnan is érkezne a gáz. Az Azerbajdzsán által ígért mennyiség a vezeték kapacitásának csupán egy részét tudná lekötni, Türkmenisztán és Irán - a két potenciális szállító - pedig politikai szempontból "problémás", olvasható a lapban.

Az erdélyi Krónika szerint Ukrajna máris többet tett a gázvezeték megépítéséért, mint eddig az érintett államok összesen. A kijevi hatalmi versengésnek köszönhetően ugyanis a vezeték megépítésében eddig főleg verbálisan részt vevő országok végre tárgyalóasztalhoz ültek, hogy a konkrétumokról is egyeztessenek.

A Timosenko–Juscsenko párosnak Gyurcsány Ferenc is fogalmazhatja a köszönőlevelet, hiszen a gázválság nyomán kialakult helyzetben most lehetőséget kapott arra, hogy Magyarországot a Nabucco-ügy motorjaként tüntesse fel, és a tanácskozás rendezőjeként, a folyamat beindítójaként tetszelegjen, besöpörve ezzel a nemzetközi közösség elismerő vállonveregetéseit, fejtegette a cikk írója.

Csaknem minden napilap idézi Traian Basescu államfő televíziós nyilatkozatát, amelyben leszögezte: Romániának problémái vannak az országba érkező földgáz biztonságos tranzitjával, ezért komolyan veszi a Déli Áramlatba - az olasz-orosz fővállalkozásban építendő gázvezetékbe - való bekapcsolódás lehetőségét is.

Ez utóbbi azonban csak akkor válik elengedhetetlenné, ha az Európai Unió úgy ítéli meg, hogy saját terve, a Nabucco nem megvalósítható, mondta Basescu.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.