Vallás

Volt francia miniszterelnök: "Európai iszlámot" kell teremteni

Az iszlám sajátos helyi változatát, az "európai iszlámot" kell megteremteni az öreg kontinensen Manuel Valls volt francia miniszterelnök szerint.

2020.11.20 14:31MTI

A Vallásszabadság és Biztonság Európában Intézet pénteki online kerekasztal-beszélgetésén felszólalva Valls hangsúlyozta: "Az alapelképzelés az, hogy megszakítsák a kapcsolatot a származási országokkal". Mint mondta, ez a vállalkozás bizonyára nem lesz egyszerű, akár több évtizedig is eltarthat, de nem lehetetlen.

Valls egyben támogatásáról biztosította Emmanuel Macron francia elnök tervét, amelynek értelmében az Európában tevékenykedő imámok képzését és ténykedésük hitelesítő igazolását kizárólag Európában végeznék.

A volt kormányfő veszélyesnek nevezte, hogy a muszlim közösségeket külföldről, például Katarból finanszírozzák. Felhívta a figyelmet arra, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök is ellenőrzést akar gyakorolni az iszlám hit felett.

Valls jelezte azt is: nem ért egyet azzal, hogy Franciaország világi hagyományai, köztársasági gondolata vagy a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap Mohamed-karikatúrái miatt vált iszlamista terrortámadások célpontjává. Kiemelte: nem Franciaország, hanem az európai civilizáció és kultúra a támadás célpontja.

Susanne Raab osztrák integrációsügyi miniszter videóüzenetében szintén azt hangsúlyozta, hogy az európaiaknak közös erővel kell megbirkózniuk a terrorizmussal és a vallási szélsőségekkel. Ugyanakkor aláhúzta, hogy ez a küzdelem nem a migránsok vagy a muszlimok ellen irányul. A tárcavezető rávilágított arra, hogy egyes vallási szélsőségek, köztük az iszlamista is, a társadalom megosztására törekszenek. Nem egyes személyek, hanem "demokratikus elveink és értékeink" elleni támadásról van szó - tette hozzá.

"Az már eleve veszített, aki a szélsőségesek ellen csak akkor száll harcba, amikor már terroristákká váltak" - figyelmeztetett Ahmed Mansour német iszlamizmus-szakértő. Szerinte a dzsihadisták csak a jéghegy csúcsai, a szellemi felbujtókat kell megtalálni. Európa az utóbbi években sokat tanult a biztonságpolitikában, a radikalizálódás elleni küzdelemben és a megelőzésben, ugyanakkor még mindig nem megfelelő a hatósági együttműködés európai, illetve világszinten - tette hozzá.

Pinchas Goldschmidt, az európai rabbik konferenciájának elnöke szintén az imámok európai képzését követelte, illetve teljes átláthatóságot a vallási szervezetek finanszírozásában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.