Lengyelország
Egy rendőr súlyosan megsérült, és többeket letartóztattak a varsói tüntetésen
A kordonon áttörni próbáló emberek ellen a rendőrség könnygázt vetett be, paprikasprayjel fújták le többek között a tüntetéseket szervező Nők Sztrájkja feminista mozgalom két vezető aktivistáját, valamint a Baloldal egyik parlamenti képviselőjét.
2020.11.19 12:33MTIEgy rendőr súlyosan megsérült, és több embert őrizetbe vettek szerda este Varsóban az abortuszszabályozást érintő alkotmánybírósági ítélet ellen tartott tüntetésen.
Az ellenzéki Baloldal frakcióvezetője, Krzysztof Gawkowski közölte: a szejm környékén a rendőrség bántalmazta az alsóház baloldali alelnökét, Wlodzimierz Czarzastyt.
A fővárosi rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön videofelvételekre hivatkozva viszont azt mondta, hogy a rendőrségi kordonon átjutni próbáló Czarzasty elutasította az igazoltatást, és bántalmazott egy rendőrt, aki súlyos lábsérülést szenvedett, kórházban kezelik, ami után több hónapos rehabilitációra szorul.
A szóvivő közlése szerint a közszolgálati televízió előtt a rendőrség 497 embert igazoltatott, a rendőrséggel szemben "leginkább agresszív" tizenhárom tiltakozót őrizetbe vettek.
A tiltakozók néhány belvárosi helyszínen, köztük a parlament közelében csoportosultak, később a közszolgálati televízió székhelyénél több ezren gyűltek össze. A tüntetés során "pro abo" abortuszpárti feliratot festettek a tévé előtti téren álló Napóleon-emlékműre.
A rendőrség a tüntetés beszüntetésére szólított fel, hivatkozva a koronavírus-járvány miatt elrendelt gyülekezési tilalomra. Minthogy a tiltakozás folytatódott, a rendfenntartó erők kordonnal vették körül a tömeget, közölve, hogy csak igazoltatás után engedik el a tüntetőket.
A kordonon áttörni próbáló emberek ellen a rendőrség könnygázt vetett be, paprikasprayjel fújták le többek között a tüntetéseket szervező Nők Sztrájkja feminista mozgalom két vezető aktivistáját, valamint a Baloldal egyik parlamenti képviselőjét.
Rafal Trzaskowski ellenzéki varsói főpolgármester Twitter-bejegyzésében aránytalannak minősítette a rendőrségi beavatkozást, főképpen azt, hogy "nők ellen vetettek be könnygázt".
A lengyel alkotmánybíróság október végén alkotmányellenesnek ítélte azt az előírást, mely lehetővé teszi a terhesség mesterséges megszakítását, amennyiben az orvosok azt valószínűsítik, hogy a gyermek súlyos egészségi károsodással fog világra jönni. A még nem hatályos bírósági döntés ellen október végén országszerte tartottak templomok rongálásával is járó tüntetéseket, Varsóban akkor két alkalommal több százezren tiltakoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06