Koronavírus

UNICEF-jelentés: 150 millióval nőtt a mélyszegénységben élő gyerekek száma

A koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére.

2020.11.19 08:25MTI

Tizenöt százalékkal, 150 millióval nőtt a mélyszegénységben élő - oktatáshoz, megfelelő táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz vagy ivóvízhez hozzá nem férő - gyerekek száma a koronavírus-járvány miatt - állapította meg az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a Gyermekek Világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében.

A UNICEF Magyarország az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében - a jelentést idézve - azt írta, a koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére: miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.

A jelentés szerint november 3-ig 87 vizsgált országot figyelembevéve minden kilenc koronavírus-fertőzésből egyet 20 év alatti gyerekek vagy fiatalok szenvedtek el, vagyis a 25,7 millió fertőzés 11 százalékát.

A járvány eddigi csúcspontján az iskolabezárások a világ diákjainak több mint 90 százalékát (1,5 milliárd gyerek) érintették, ekkor 463 millió gyereknek nem volt semmilyen hozzáférése az elektronikus oktatáshoz. Novemberben elején 572 millió gyereket érintenek az iskolabezárások.

Közölték azt is, a járvány súlyos fennakadásokat okozott az egészségügyi és szociális ellátórendszerekben. A vizsgált 140 ország egyharmada legalább tízszázalékos visszaesést tapasztalt az egészségügyi szolgáltatások - például vakcináció, terhesgondozás, gyermekkori fertőző betegségek kezelése - terén.

Negyven százalékos visszaesést mutatnak a nők és gyerekek élelmezésével foglalkozó szolgáltatások 135 országban. Több mint 250 millió öt éven aluli gyerek nem jut hozzá a potenciálisan életmentő vitamin kiegészítőkhöz - hangsúlyozták.

"A legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén kétmillió öt év alatti gyermek halála és 200 ezer halva születés várható a következő 12 hónapban az egészségügyi és egyéb szolgáltatások felfüggesztése és a táplálási elégtelenségek miatt" - írták a jelentésben.

Hozzátették, hogy további 6-7 millió 5 év alatti gyermek szenvedhet sorvadástól vagy súlyos alultápláltságtól, ami havi 10 ezer öt év alatti gyermek halálához vezethet - többségében Afrika szubszaharai régiójában, valamint Dél-Ázsiában.

Az UNICEF a jelentésben azt kéri a kormányoktól és egyéb partnereitől, hogy biztosítsák a gyermekek oktatását, a hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint az ivóvízhez és megfelelő táplálékhoz, csökkentsék közöttük a digitális különbségeket, tegyenek a növekvő gyermekszegénység ellen és támogassák a katasztrófahelyzet, vagy fegyveres konfliktus áldozatául esett családokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.