Per
Perük óta először találkozott II. Albert volt belga király és a házasságon kívül született lánya
A jogi eljárás évekig tartott, és a hónap elején zárult le egy apaságot bizonyító teszttel.
2020.10.27 15:40MTIPerük óta először találkozott II. Albert volt belga uralkodó és házasságon kívül született lánya, Delphine hercegnő - közölte a helyi média a királyi palota közleményére hivatkozva kedden.
A jogi eljárás évekig tartott, és a hónap elején zárult le egy apaságot bizonyító teszttel.
A volt király és a hercegnő életük új fejezetének nevezte a találkozást, amely - mint írták - "érzelmekkel, megnyugvással, megértéssel és reménnyel teli" volt.
"A zavar, a sebek és a szenvedések után eljött a megbocsátás, a gyógyulás és a megbékélés ideje" - fogalmaztak.
A találkozót II. Albert Brüsszel északnyugati részén, Laekenben található rezidenciáján rendezték meg.
Delphine Boel 2013-ban fordult bírósághoz, amely 2018-ban DNS-vizsgálat elvégzésére kötelezte a most 86 éves egykori uralkodót, aki előbb a semmitőszékhez fordult, majd hosszú jogi huzavona után úgy döntött, hogy eleget tesz a bíróság határozatának.
Idén január végén II. Albert ügyvédjei útján bejelentette, hogy az apasági teszt eredménye szerint ő a biológiai apja Delphine Boelnek. Sajtóinformációk szerint rendszeresen találkozott a még gyermek Delphine-nel, aki Sibylle de Sélys Longchamps bárónővel folyatott viszonyából született.
A brüsszeli fellebbviteli bíróság október elsején közölte: II. Albert volt belga király a biológiai apja az idén 52 éves Delphine Boelnek, aki ezentúl belga hercegnőként apja után felveheti a Saxe-Cobourg-Gotha nevet, s akinek kijár a királyi fenség megszólítás is.
II. Albert 1993-ban lépett trónra, majd egészségügyi okok miatt 2013-ban lemondott legidősebb fia, Fülöp javára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06