Koronavírus-járvány
Az amerikai Pfizer novemberben már kéri a vakcina engedélyezését
Oroszországon és Kínán kívül még egyetlen országban sem engedélyezték a koronavírus elleni oltóanyag forgalomba hozatalát.
2020.10.17 15:54MTIAz amerikai Pfizer gyógyszergyár novemberben már kéri a német BioNTech gyógyszergyártóval közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina engedélyezését - jelentette be Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója pénteken nyílt levélben.
A vezérigazgató tudatta, hogy sürgősségi eljárást kérnek az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelettől (FDA) a készítmény forgalomba hozatalához.
A szakember a vakcinával folytatott eddigi kísérletek eredményeit jónak értékelte, s mint írta, ezeket részletesen be is terjesztik az FDA-hez.
Oroszországon és Kínán kívül még egyetlen országban sem engedélyezték a koronavírus elleni oltóanyag forgalomba hozatalát. A Pfizer és német partnere ezzel világelső lenne.
Közleményében Bourla mindazonáltal világossá tette, hogy bár a kísérletek nagyon előrehaladott szakaszban vannak és sikeresek is, de a vakcina nem fog forgalomba kerülni a november 3-án tartandó amerikai elnökválasztás előtt.
"A közbizalom biztosítása és a nagy zűrzavar elkerülése végett fontos, hogy a közvélemény világosan értse a menetrendünket" - fogalmazott a vezérigazgató, leszögezve, hogy a kísérleti eredmények részleteit is - akár pozitívak, akár negatívak - nemcsak az FDA-hez nyújtják be, hanem a közvélemény számára is elérhetővé teszik.
Donald Trump amerikai elnök korábban azt jelentette ki, hogy a Pfizer vakcinája "heteken belül" elérhető lesz.
Közben a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint az Egyesült Államok középnyugati tagállamaiban ismét nagyon megszaporodott a diagnosztizált koronavírusos fertőzések száma. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma csütörtökön és pénteken is meghaladta az 53 ezret. Sok az új fertőzött Wisconsinban, Iowában, Kansasben, Missouriban, Kentuckyban és Oklahomában.
Péntekre a járvány alatt diagnosztizált amerikai fertőzöttek száma meghaladta a nyolcmilliót.
A járvány óriási mértékben megnövelte a szövetségi költségvetési hiányt is, amelyet 3100 milliárd dollárosra becsülnek a 2020-as pénzügyi évre. Ezt az amerikai pénzügyminisztérium jelentette be pénteken.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06