Franciaország

Bűnszövetkezetben való részvétellel is meggyanúsították Nicolas Sarkozy volt francia államfőt

2007-es kampánya ügyében.

2020.10.16 15:23MTI

Bűnszövetkezetben való részvétellel is meggyanúsították négy napig tartó újabb kihallgatása után Nicolas Sarkozy volt francia államfőt 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében - erősítette meg pénteken a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség a Mediapart tényfeltáró portál értesülését.

A 2011-ben meggyilkolt Moammer el-Kadhafi líbiai diktátortól származó állítólagos támogatás ügyében 2018 márciusban indult eljárás Nicolas Sarkozy ellen passzív korrupció, törvénytelen kampányfinanszírozás és közpénzzel való visszaélés gyanúja miatt. A bűnszervezetben való részvétel a negyedik vádpont az ügyben a volt elnök ellen, aki 2007 és 2012 között volt hivatalban.

A francia hatóságok feltételezése szerint Sarkozy a 2007-es kampányához összességében 50 millió eurót kapott a Kadhafi-rezsimtől, ami több mint kétszerese a 21 millió eurós kampányfinanszírozási limitnek. Az ügylet ráadásul azért is törvényellenes, mert a francia jogszabályok tiltják a kampányok támogatását külföldről.

A volt államfő a Facebookon reagált az újabb meggyanúsításra, amely hétfőn történt az ügyészség tájékoztatása szerint.

"A legnagyobb elképedéssel értesültem az újabb vádemelésről. Az ártatlanságomat ismét semmibe vették egy olyan döntéssel, amelyhez semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre bármilyen illegális finanszírozásról" - írta Nicolas Sarkozy.

A párizsi bíróság korrupcióellenes vizsgálóbírói azután döntöttek az ex-elnök elleni újabb vádemelésről, hogy a készpénzben érkezett pénzekről négy napon át kihallgatták. A gyanúsnak vélt pénzmozgás miatt egy volt munkatársát, Thierry Gauber-t január 31-én vádolták meg először bűnszövetkezetben való részvétellel.

Az ügyészség eredetileg a volt államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen, hamisítás miatt tett feljelentése nyomán kezdett vizsgálódni. Az internetes újság ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal - amelyen Sarkozy vereséget szenvedett a szocialista Francois Hollande-tól - közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Nicolas Sarkozy 2007-es kampányát. A vádakat akkor a volt francia elnök gyalázatnak, a dokumentumot pedig hamisítványnak minősítette.

A pénzügyi támogatásról kötött megállapodás tényét az elmúlt években több volt vezető líbiai politikus és közéleti ember is megerősítette, köztük a francia fegyverszállítási ügyekben közvetítőként fellépő Ziad Takieddine francia-líbiai üzletember, aki a francia vizsgálóbíróknak elmondta, hogy 2006-ban és 2007-ben a francia belügyminisztérium épületében három alkalommal adott át pénzzel teli bőröndöt, összesen 5 millió eurót Nicolas Sarkozynek, aki akkor belügyminiszter volt, illetve kabinetfőnökének, Claude Guéant-nak.

A nyomozást 2018 januárban törvénytelen kampányfinanszírozás gyanújával kiszélesítették, miután Nicolas Sarkozy volt kampánystábjainak tagjai azt vallották, hogy jelentős összegű támogatások érkeztek készpénzben 2007-ben, s őket abból fizették ki zsebbe.

Jóllehet tárgyi bizonyíték eddig nem került elő, a gyanús pénzmozgások miatt kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség.

Nicolas Sarkozyt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt is vád alá helyezték 13 másik emberrel együtt, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.