Hegyi-Karabah

A Dél-Kaukázus lehet a terroristák új hídfőállása

A nemzetközi közösség közreműködésével a konfliktusban szemben álló felek be fogják szűntetni a harci cselekményeket és vissza fognak térni a tárgyalóasztalhoz.

2020.10.11 02:30MTI

A hegyi-karabahi fegyveres konfliktus magához vonzza a terroristákat, akik új hídfőállást alakíthatnak ki a Kaukázus déli részén - figyelmeztetett a héten kiadott közleményében Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző szolgálat, az SZVR igazgatója.

Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a terroristák átszivároghatnak az Azerbajdzsánnal és Örményországgal szomszédos államokba, köztük Oroszországba is. Rámutatott, hogy az SZVR értesülései szerint a térségbe ezerszámra érkeztek olyan terrorszervezetek tagjai, mint az an-Núszra Front, a Fikrat al-Hamza és a Szultan Murad, valamint jelen vannak szélsőséges kurd csoportok is.

A kémfőnök "alapvetőn új külső tényezőnek" nevezte, hogy Törökország nyíltan és egyértelműen Azerbajdzsánt támogatja.

Nariskin úgy vélekedett, hogy a nemzetközi közösség közreműködésével a konfliktusban szemben álló felek be fogják szűntetni a harci cselekményeket és vissza fognak térni a tárgyalóasztalhoz. Oroszország számára - az EBESZ-nek a konfliktusban közvetítő minszki csoportja társelnöki minőségében - megengedhetetlen egy újabb háború a térségben.

"Számunkra távolról sem közömbös az sem, hogy a harci cselekmények közben a számunkra baráti örmény és azeri nép képviselői halnak meg" - tette hozzá.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak nyilatkozva ismételten hangot adott a Kreml aggodalmainak, valamint fegyvernyugvásra és tárgyalásra szólított fel. Mint mondta, Oroszország egyike azoknak az országoknak, amelyek közvetíthetnek a konfliktusban, de jelenleg nem kell nagyobb aktivitást elvárni tőle.

Az orosz médiában megszólaló biztonságpolitikai szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a szíriai vereségük után török segítséggel a Dél-Kaukázusban megjelenő iszlamista erők megkísérelhetik lángba borítani az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságokat.

Ebből a szempontból is jelentősége van annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Szergej Melikov 55 éves szenátort, volt katonai hírszerzőt és terrorelhárítót, az orosz nemzeti gárda nyugállományú tábornokát, és volt észak-kaukázusi elnöki megbízottat nevezte ki a nemzeti és vallási szempontból sokszínű Dagesztán ügyvezető kormányzójává.

A régió eddigi vezetője, a 71 éves Vlagyimir Vasziljev, aki a politikai karrierjét megelőzően a szervezett bűnözés elleni küzdelemben szerzett érdemeket és belügyminiszter-helyettes is volt, elnöki tanácsadó lett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.