USA-választás
Fehér Ház: Trump elítélte a fehér felsőbbrendűséget, de a 'szégyenteljes média' erről nem tudósít
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a keddi vitán rasszistának nevezte Donald Trumpot, majd ezt a vádat megismételte szerdán is.
2020.10.03 03:30MTIDonald Trump amerikai elnök elítélte a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalmakat, de a "szégyenteljes média" erről nem tudósít - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fehér Ház szóvivője.
Kaylegh McEnany arra reagált, hogy Trump kedden, az első elnökjelölti vitán a Proud Boys (Büszke Fiúk) nevű szélsőjobboldali csoport tagjaira utalva úgy fogalmazott: "lépjenek hátra és maradjanak készenlétben". McEnany szerint félremagyarázták az elnök szavait.
A szóvivő szerint Trump ezzel csupán azt próbálta mondani a szervezet tagjainak, hogy "maradjanak nyugton". Hangsúlyozta: az elnök már korábban, így közvetlenül a vita előtt is egyértelműen és nyíltan elítélte a fehér felsőbbrendűséget és az azt hirdetőket. Majd felolvasta Trump szerda esti sajtókonferenciájának leiratát, amely szerint egy újságíró megkérdezte az elnököt, hogy elítéli-e a fehér felsőbbrendűséget, mire ő azt válaszolta, hogy "mindig elítéltem ennek minden formáját".
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a keddi vitán rasszistának nevezte Donald Trumpot, majd ezt a vádat megismételte szerdán is.
Közben a Breitbart című jobboldali lap úgynevezett "tényellenőrzésbe" fogott, vagyis ellenőrizni kezdte az elhangzott állítások valóságtartalmát. Az első elnökjelölti vita szövegének leiratát átnézve rámutatott: a vitában a műsorvezető azon kérdésére, hogy elítéli-e a fehér fajgyűlöletet, Trump igennel válaszolt. Pontosabban úgy fogalmazott: "természetesen". Majd ezt követte a vitatott - "maradjanak készenlétben" - kifejezés, amelynek értelmezése a Fehér Ház szerint az, hogy "maradjanak nyugton".
A Breitbart emlékeztetett arra is, hogy csak Donald Trumpot szólították fel a szélsőségesek elítélésére, Joe Bident nem, miközben Biden a radikális baloldali antifa mozgalmat nem volt hajlandó elítélni. Csak "idea és nem mozgalom" - fogalmazott a demokrata párti elnökjelölt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06