Koronavírus
Boris Johnson egységbe szólítja a világ vezetőit a járvány ellen
"Soha többé nem szabad 193 külön hadjáratot folytatnunk egyazon ellenség ellen."
2020.09.27 11:07MTIA koronavírus-járvány megtépázta az országok közötti kapcsolatokat, ezért a világ vezetőinek össze kell fogniuk a "közös ellenség", a Covid-19 betegség vírusa ellen - jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton abban a videóra vett beszédében, amelyet az ENSZ Közgyűlése ülésszakán játszottak le.
Kilenc hónappal a világjárvány kezdete után "már maga az a fogalom is, hogy nemzetközi közösség, foszlányokból áll. Soha többé nem szabad 193 külön hadjáratot folytatnunk egyazon ellenség ellen" - mondta az ENSZ-tagországok számára utalva.
Johnson felvázolt egy tervet arra, hogy miképp lehetne megelőzni egy újabb világjárványt, és ebben fő szerepe van a zoonotikus kutatólaboratóriumok világhálózatának, amely azonosítani tudná a veszélyes kórokozókat, mielőtt még állatokról átterjednek emberekre. Arra kérte a világ országait, hogy információik megosztása révén hozzanak létre egy járvány-előrejelző globális rendszert, és felszólította őket, hogy az alapvető élelmiszerekre ne vezessenek be exportkorlátozást, amint tette azt több ország a járvány elején.
A brit miniszterelnök bejelentette, hogy országa 500 millió font összeggel járul hozzá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozott COVAX finanszírozási alaphoz, amelynek segítségével a világ 92 legszegényebb országa is gyorsan és méltányosan hozzájuthat a koronavírus elleni vakcinához, ha már majd rendelkezésre áll.
Arról is bejelentést tett, hogy Nagy-Britannia a következő négy évben 30 százalékkal, 340 millió fontra növeli hozzájárulását a WHO költségvetéséhez.
Felszólította a világ vezetőit: ismerjék el, hogy "a vészcsengő már azelőtt megszólalt, hogy a járvány kitört volna, és tanuljanak ebből a tapasztalatból".
"Csaknem egymillió halálos áldozat és az elszenvedett kolosszális gazdasági kár láttán - amelyeket továbbiak fognak követni - az emberiségnek erkölcsi kötelessége, hogy végre őszinte legyen, és közös következtetésre jusson a pandémia eredetéről, elterjedésének módjáról, de nem azért, mert hibáztatni akarom bármelyik országot vagy kormányt, vagy hogy jópontokat szerezzek magamnak, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy nekem, mint aki szintén átesett a betegségen, jogom van, és mindenkinek joga van tudni ezeket, és akkor együtt minden tőlünk telhetőt megtehetünk a járvány kiújulásának megelőzésére" - mondta.
Az AP hírügynökség megjegyezte: Johnson cáfolni igyekszik azt a képzetet, miszerint Nagy-Britannia levonul a világporondról, vagy hogy az Európai Unióból való kilépéssel együtt protekcionistább országgá válik.
A kormányfő kijelentette: nincs értelme az országoknak versenyezni azon, hogy melyik fejleszt ki előbb vakcinát, és erkölcstelen is ebben előnyhöz jutniuk titokban megszerzett tudományos eredmények alapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06