Borzalmas vérfürdő Meseországban
Vérengzés az óvodában: a férfi aki látott, megszúrt - a gyerekek többsége aludt, mikor szörnyet halt
Két gyermeket és egy felnőttet késsel megölt egy ámokfutó pénteken a belgiumi Dendermonde egyik bölcsődéjében, további tizenegy gyermek és két felnőtt megsebesült az esztelen mészárlásban - jelentette be a helyi ügyészség és a belügyminisztérium. Bizonyos információkból úgy tudni: egy negyedik kisgyermek a kórházban vesztette életét.
2009.01.23 19:19MTI, Fotó: standaardA Brüsszeltől nyugatra fekvő városban lezajlott drámáról kora délután tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a fekete-fehérre sminkelt arcú férfi délelőtt tíz órakor lépett a gyermekmegőrzőbe, azzal az ürüggyel, hogy kérdezni szeretne valamit a helyi alkalmazottaktól.
Ezt követően két teremben az ott tartózkodókat késsel támadta meg, szinte mindenkin sebeket ejtett, majd kerékpáron elmenekült.
Néhány kilométerrel odébb őrizetbe vették. A támadóról és indítékairól a hatóságok estig nem közöltek részleteket. A sajtó értesülései szerint egy harmincas éveiben járó fiatalemberről van szó, akit előzőleg pszichiátriai intézetben is kezeltek.
Közvetlen kapcsolatban a meg nem erősített információk szerint nem állt a bölcsődével, de helyi lakos. Szemtanúk egy helyi illetékes szerint arról számoltak be, hogy a férfi őrültként viselkedett, a dráma néhány másodperc alatt játszódott le. A kisgyermekek egy része aludt a támadás idején. A férfi arcát állítólag fehér sminkfesték borította, a szeme körül feketére festve.
Elfogásakor ő is megsebesült, kórházba kellett szállítani. A tragédia miatt az érintett városrészben életbe léptették a rendkívüli helyzetekre fenntartott válságtervet. Piet Buyse polgármester elmondta, hogy az intézmény személyzete sokkos állapotba került.
A bölcsőde dolgozóit és a többi gyermeket pszichológiai segítségben kellett részesíteni. A szülőket haladéktalanul értesítették, közülük is sokan elájultak. A Meseország nevű bölcsődében összesen 18 - három év alatti - gyermek tartózkodott a támadás pillanatában, hat felnőtt nő kíséretében. Kórházi illetékesek esti beszámolója szerint minden sebesült túlvan az életveszélyen. A megszúrtakat összesen hat kórházba szállították a körzetben, szinte mindegyikükön sebészi beavatkozást kellett végrehajtani. A helyi hatóságok rögtön ígéretet tettek arra, hogy megvizsgálják, hogyan lehet fokozni az intézet védelmét. Herman Van Rompuy kormányfő üzenetben fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, és találkozott a szülőkkel Fülöp herceg, trónörökös és felesége, Matild hercegnő is.
Van Rompuy kiemelte, hogy a kormány "elborzadva" vett tudomást a "sokkoló hatású erőszakcselekményről egy olyan társadalomban, amely mindenkivel harmóniában és békében szeretne élni".
Megígérte azt is, a rendőrség és a mentők mindent megtesznek, hogy segítsék az érintett családokat. A polgármester arról biztosította a gyászolókat, hogy az egész város együtt érez velük, és egységesen segíteni kíván. Az első sajtóhírek még öt halottról szóltak. Belgiumban ez az első halálos támadás oktatási intézményben.
Tavalyelőtt egy genti iskolai késelésben két diák megsebesült, tavaly pedig Antwerpenben szúrta meg egy diák életveszélyesen egyik társát egy középiskolában.
Európában azonban nem példa nélküli az eset. Finnországban például az elmúlt bő egy évben két iskolai mészárlás is történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06