Koronavírus
Polgármester: a járványhelyzet fél éven belül megoldódhat Moszkvában
"Hatékony vakcina, hatékony gyógyszerek és egészségügyi technológiák jönnek létre - mindez egyszerre fejlődik és halad."
2020.08.28 18:01MTIFél éven belül megoldódhat a Covid-19-járványhelyzet Moszkvában - jelentette ki pénteken Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere.
"Biztos vagyok benne, hogy szó szerint néhány hónapon, talán maximum hat hónapon belül véglegesen legyőzzük a koronavírust. Ezen dolgoznak Oroszország, a világ és Moszkva tudósai. Hatékony vakcina, hatékony gyógyszerek és egészségügyi technológiák jönnek létre - mindez egyszerre fejlődik és halad" - hangoztatta.
Mihail Murasko egyészségügyi miniszter közölte, hogy az elsőként bejegyzett Szputnyik V vakcina kiszállítása megkezdődött a kórházakba a klinikai teszteknek a tervek szerint jövő héten kezdődő harmadik fázisához. Tájékoztatása szerint a gyerekek oltása csak később kezdődik meg, miután kiismerték az oltóanyag hatását a kiskorúak szervezetére. A tárcavezető ugyanakkor az idősebb pedagógusoknak javasolta, hogy oltassák be magukat.
A novoszibirszki Vektor kutatóközpont által fejlesztett oltóanyagot korábbi bejelentések szerint várhatóan szeptember végén-október elején fogják regisztrálni.
Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4829-cel 980 ezer 405-re emelkedett a pénteken közölt hivatalos adatok szerint.
A terjedés üteme immár 13. napja nem haladja meg a 0,5 százalékot, az új esetek 22,8 százaléka tünetmentes.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5,9 millió), Brazília (3,8 millió) és India (3,4 millió) után.
Az aktív esetek száma 1186-tal 165 025-re csökkent. A halálozások száma 110-zel 16 914-re, a felépüléseké pedig 5905-tel 798 466-ra emelkedett.
Moszkvában a fertőzések száma 645-tel 260 ezer 361-re, a halálozásoké 10-zel 4786-ra, a felgyógyulásoké pedig 1280-nal 210 908-ra nőtt.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 35,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 327 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 209 914 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken kiadott állásfoglalásában felhívta az figyelmet arra, hogy a héten bevezetett amerikai szankciók olyan orosz tudósokat sújtanak, akik a Covid-19 elleni oltás kidolgozásán dolgoznak. Ezt a rosszhiszemű gyógyszeripari konkurencia megnyilvánulásának minősítette, amit a gázpiacon tanúsított amerikai magatartáshoz hasonlított.
"Nem világos, hogy az amerikai hatóságok hogyan fogják megmagyarázni honfitársaiknak az olyan emberek megbüntetésére irányuló kísérletet, akik - sikerrel - dolgoznak egy olyan betegség elleni gyógyszeren, amely az Egyesült Államok több mint 180 ezer állampolgárát ölte meg"- írta.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium feketelistára tette az orosz védelmi tárca 33. és 48. központi kutatóintézetét, valamint a Moszkvai Állami Szerveskémiai és Technológiai Kutatóintézetet, az állítva, hogy ezek az intézmények vegyi- és biológiai fegyverek kifejlesztésén dolgoznak.
Az orosz védelmi minisztérium 48., mikrobiológiai kutatóintézete a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézettel közösen dolgozta ki a Szputnyik V-t. Az utóbbi intézmény vezetője egyébként elmondta, a szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium kutatóintézetének egy munkatársa jegyzi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06