Katasztrófa

Újabb fejlemény a bejrúti robbanás ügyében

A döntést a bejrúti kikötői negyedet romba döntő robbanás hátterének feltárására indított nyomozás során hozták meg a hatóságok.

2020.08.08 18:20ma.hu

Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezető tisztségviselőit, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, az elődjét Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját - közölte péntek este a libanoni NNA hírügynökség.

Már az előző nap tizenhat kikötői dolgozót vettek őrizetbe. Az érintettek között olyan munkások is vannak, akik a 12-es számú raktárnak az építéséért, illetve karbantartásáért feleltek, amelyben a 2750 tonna ammónium-nitrát berobbant.

Michel Aun libanoni elnök pénteken közölte: egyelőre nem sikerült megállapítani a robbanás okát, de nem zárható ki, hogy külső beavatkozás - például rakéta vagy bomba - okozta a bajt. Aun hozzátette: három szinten zajlik a nyomozás. Először is vizsgálják, hogyan került a raktárba a robbanóanyag, és milyen körülmények között tárolták, másodszor hanyagság és baleset jelei után kutatnak, harmadszor pedig azt is körbejárják, történt-e külső beavatkozás.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 154 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

A libanoni vöröskereszt szerint száz embert eltűntként tartanak nyilván, többségük a kikötőben dolgozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.