Koronavírus-járvány

Az amerikai republikánusok előterjesztették ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervüket

Az újabb csomagterv azonban nem irányoz elő jelentős összegeket a pénzhiánytól szenvedő tagállamoknak és helyi önkormányzatoknak, ezzel szemben a demokraták 900 milliárd dollárt juttatnának a helyi kormányzatoknak.

2020.07.28 07:30MTI

Az amerikai republikánusok hétfőn a szenátusban előterjesztették újabb, ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervüket.

A javaslatot előterjesztő Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője szerint a csomagterv "célzott és igazodik" a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzethez.

"Egyik lábunkkal még a járványban vagyunk, a másikkal már a kilábalás útján, az amerikai népnek pedig szüksége van további segítségre" - fogalmazott McConnell szenátor a törvényjavaslat bemutatásakor. A korábban a Fehér Házzal egyeztetett csomagterv lényegében több törvényjavaslatból áll, s az első kommentárok szerint várhatóan nagy vitára készteti majd a törvényhozókat, kivált az a javaslat, amely kétharmadával - 600 dollárról 200 dollárra - tervezi csökkenteni a járvány miatt nyújtott munkanélküli gyorssegély heti összegét.

A demokrata párti politikusok, akik két hónappal ezelőtt megszavazták a kormányzat 3000 milliárd dolláros pótlólagos gazdaságélénkítő csomagtervét, megőriznék a heti 600 dolláros munkanélküli gyorssegélyt, a republikánusok azonban nem tartják ezt elfogadhatónak, mert szerintük ez nem ösztönzi az embereket az újbóli munkába állásra.

Ron Wyden, a szenátus pénzügyi bizottságának vezető demokrata párti politikusa úgy fogalmazott: "a republikánusok javaslata olyan, mint egy gyomorütés, és arculcsapás annak a mintegy 30 millió embernek, akik ebből a munkanélküli segélyből élnek.

A republikánus javaslat többi eleme a járvány anyagi következményein igyekszik enyhíteni. Például minden egyes felnőtt amerikai - csakúgy, mint áprilisban - ismét kapna egyszeri, 1200 dolláros gyorssegélyt a pénzügyminisztériumtól, és további pénzalapot biztosítanának a járvány miatt nehéz helyzetbe került kisvállalkozásoknak is. Mintegy 16 milliárd dollárt különítenének el a koronavírus-tesztelésekre és 105 milliárdos szövetségi támogatást az ősszel újranyitó iskoláknak.

Az újabb csomagterv azonban nem irányoz elő jelentős összegeket a pénzhiánytól szenvedő tagállamoknak és helyi önkormányzatoknak, ezzel szemben a demokraták 900 milliárd dollárt juttatnának a helyi kormányzatoknak.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök kompromisszumokat szorgalmazott, és hétfőn este azonnali egyeztetésekre szólította fel a republikánusokat. "Fogy az idő, a kongresszus nem mehet haza megállapodás nélkül" - fogalmazott Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakcióvezetője. Később a Twitteren hozzátette: "az amerikai emberek tíz hete várnak arra, hogy a republikánusok összeállítsák a törvényjavaslatukat".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.