Koronavírus-járvány

Jelentősen visszaesett a montenegrói idegenforgalom az idén

A tavalyihoz képest 92 százalékkal!

2020.07.19 21:30MTI

A tavalyihoz képest 92 százalékkal esett vissza a turizmus Montenegróban az idén a koronavírus-járvány miatt, noha a kormány korábban arra számított, hogy 40 százalékos lesz a visszaesés - közölte a podgoricai sajtó vasárnap.

Az Adria-parti államban egy nap alatt 1641-ről 1689-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Két halálos áldozata volt a vírusnak szombaton, így a halottak száma 31.

Szerbiában egy nap alatt 20 109-ről 20 498-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Szombaton kilenc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 461-re nőtt. Mivel a kormány rendeletének értelmében szabadtéren és zárt térben sem tartózkodhatnak tíznél többen egy helyen, Szerbia több városában bezártak a medencék, a piacok és a templomok.

Koszovóban az utóbbi 24 órában 5472-ről 5617-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnapra hattal, 130-ra nőtt a halálos áldozatok száma. A koronavírus-járvány miatt a koszovóiak többsége az idei nyarat otthon vagy az albán tengerparton tölti, ahol nincsenek szigorú elővigyázatossági intézkedések - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap vasárnap.

Észak-Macedóniában vasárnapra 8786-ról 9026-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt nyolcan haltak bele a koronavírus okozta Covid-19 szövődményeibe, és ezzel 414-re nőtt a halálos áldozatok száma. Az új fertőzöttek száma még soha nem volt ilyen magas az országban.

Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 7908-ról 8152-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Öten haltak bele a Covid-19 betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 245-re nőtt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sajtójelentések szerint a következő két hétben tizenegy tonna egészségügyi felszerelést - egyebek mellett maszkokat, arcpajzsokat, gumikesztyűket, védőruhákat és koronavírusteszteket - adományoz Bosznia-Hercegovinának, hogy segítse a járvány lassítását a nyugat-balkáni országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.