Hollandia

Eljárást indítanak rasszizmussal vádolt holland rendőrök ellen

A Rotterdamban dolgozó rendőrök a chat-csoportban feketéket gyaláztak, "afrikai szemétként, rákos daganatként illetve rongyos migránsként" utalva rájuk, illetve lelövésükkel is fenyegetőztek.

2020.07.04 06:30MTI

Eljárást indít az ügyészség, öt holland rendőr ellen, akik a WhatsApp telefonos alkalmazáson keresztül rasszista üzeneteket osztottak meg egymással - írja pénteken a helyi sajtó.

A holland napilapok szerint, a Rotterdamban dolgozó rendőrök a chat-csoportban feketéket gyaláztak, "afrikai szemétként, rákos daganatként illetve rongyos migránsként" utalva rájuk, illetve lelövésükkel is fenyegetőztek. A rendőröket a nyomozás végéig felfüggesztették állásukból.

Karin Krukkert rotterdami rendőrfőkapitány-helyettes a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az érintettek "átléptek minden határt, és visszaéltek kollegáik és a polgárok bizalmával". Martin Sitalsing, a rasszizmus elleni küzdelemért felelős rendőrfőkapitány szerint, a rasszista chat-csoportok igen gyakoriak a rendőrség köreiben, nem csak Hollandiában, hanem mindenhol máshol is.

"Ezt a jelenséget fel kell számolnunk, de ez csak akkor lehetséges, ha a rasszizmus és a diszkrimináció minden formája ellen küzdelmet folytatunk" - nyilatkozta.

A helyi sajtó is megerősítette, hogy ez nem az első eset, hogy rendfenntartó erőknél dolgozó személyek chat-csoportokban gyűlölködő üzeneteket váltanak. Nemrégiben ugyancsak 5 rendőrt mentettek fel a szolgálat alól a kelet-európai emberekre tett megjegyzéseik miatt, továbbá Hágában négy rendőrt vontak fegyelmi eljárás alá, mivel a Facebookon egy marokkói származású elítélttel kegyetlenkedő videót osztottak meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.