Tüntetéssorozat
Új nevet kap a bécsi Szerecsen Gyógyszertár, mivel többen kirekesztőnek tartották a korábbit
Az intézményt 1350-ben alapították.
2020.06.28 08:50MTIÚj nevet és logót kap a szerecsenről elnevezett bécsi belvárosi gyógyszertár, a Mohren-Apotheke azt követően, hogy az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzdő amerikai radikális jogvédő civil mozgalom, a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) aláírásgyűjtéssel tiltakozott a patika szerinte rasszista elnevezése ellen.
Az intézményt 1350-ben alapították, és a tulajdonos birtokában lévő dokumentumok szerint ez az osztrák főváros harmadik legrégebbi gyógyszertára. Korábban egy ideig A fekete etiópiaihoz nevet is viselte, több évszázada azonban Szerecsen Gyógyszertárnak (Mohren-Apotheke) hívják.
A Black Lives Matter ugyanakkor aláírásokat gyűjtött annak érdekében, hogy "kereszteljék át" a patikát.
Teresa Marosi, az intézmény vezetője szerint azonban az elnevezés nem diszkriminatív, sőt, sokkal inkább elismerésnek számított, hogy a szerecsenről nevezték el a gyógyszertárat. Európában ugyanis a középkorban még fejletlen volt az orvostudomány, a hatékony gyógyszerek többnyire Afrikából és a Keletről származtak. Éppen ezért ebben az időszakban több patika kapta a "szerecsen" nevet.
A tulajdonos végül úgy döntött: tekintettel a tiltakozók érzékenységére, megváltoztatja a gyógyszertár nevét. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a névváltoztatás hivatali ügyintézéssel jár, ezért időt vesz igénybe.
A szociáldemokrata párthoz (SPÖ) tartozó Mireille Ngosso kongói születésű osztrák orvos és politikus, aki egyben Bécs I. kerületének helyettes elöljárója is, a Twitteren azt írta: "lenyűgöző érzés", hogy a gyógyszertár tulajdonosa hajlandó a névváltoztatásra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06