Lengyelország
Be volt drogozva a varsói balesetet okozó buszsofőr
A csuklós busz, amelyen a baleset pillanatában mintegy negyvenen utaztak, egy elágazásban áttörte a felüljáró védőkorlátját és kettészakadt.
2020.06.27 08:40MTIAmfetamin hatása alatt volt a lengyel fővárosban karambolozó buszvezető, akit ezért közlekedési katasztrófa okozásával gyanúsítottak meg - közölte a varsói kerületi ügyészség szóvivője pénteken, az előző napi szerencsétlenség kapcsán.
A varsói tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszának csütörtöki balesetében egy asszony meghalt, négyen súlyosan megsérültek. A csuklós busz, amelyen a baleset pillanatában mintegy negyvenen utaztak, egy elágazásban áttörte a felüljáró védőkorlátját és kettészakadt: az elülső rész az odalent haladó Visztula parti főút kerékpárútjára zuhant, míg hátsó része fennakadt a korláton.
A kábítószer jelenlétét a sofőr szervezetében toxikológiai vizsgálat mutatta ki. A baleset okozásáért és a kábítószer-birtoklásért és -fogyasztásért akár 15 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - közölte a szóvivő.
A buszsofőr, akit könnyebb sérülésekkel kórházban kezelnek, a kihallgatás során nem ismerte be bűnösségét. Elmondta: nem emlékszik a baleset pillanatára, csupán azt tudja felidézni, hogy később az egyik utast próbálta menteni.
Az ügyészség a buszvezető előzetes letartóztatását fogja kezdeményezni.
A PAP hírügynökség emlékeztetett: a varsói tömegközlekedésben a műszak elején a sofőröknél az alkoholszintet mérik, drogtesztet viszont nem végeznek. Ilyen vizsgálatot a szokásos közúti ellenőrzések során sem végeznek Lengyelországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06