Koronavírus
Az ausztriai Ischgl síterep lakóinak csaknem a fele átesett a fertőzésen
Tirol tartományról, azon belül Ischgl településről korábban az terjedt el: mind a tartományt, mind a települést felelősség terheli azért, hogy Európa jelentős részében elterjedt a koronavírus.
2020.06.25 19:32MTIEgy csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a Tirol tartományban levő Ischgl síterep lakóinak csaknem a fele átesett a koronavírus-fertőzésen.
Az innsbrucki Orvostudományi Egyetem Ischgl lakóinak 80 százalékát vizsgálta abból a szempontból, átestek-e a koronavirus-fertőzésen, anélkül, hogy tudtak volna róla. A vizsgálatból az derült ki, hogy az abban részt vevő 1 473 ember több mint 42 százalékának szervezetében megtalálható a kórokozó ellen termelt antitest. Az emberek jelentős része nem tapasztalt tüneteket.
Tirol tartományról, azon belül Ischgl településről korábban az terjedt el: mind a tartományt, mind a települést felelősség terheli azért, hogy Európa jelentős részében elterjedt a koronavírus. A helyi vezetőket egyebek mellett azzal vádolják, hogy nem hoztak időben óvintézkedéseket, még akkor sem, amikor több külföldi, köztük izlandi turista koronavírus-tesztje pozitív lett.
Ausztriában eddig 17 401 ember kapta meg a fertőzést, közülük 16 320-an meggyógyultak. Jelenleg 459 aktív beteget tartanak nyilván.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06