Milliárdos lett
Rekordméretű drágaköveket talált egy bányász
Két rekordméretű tanzanit drágakövet talált egy tanzániai bányász, aki szerencséjének köszönhetően egy csapásra milliárdos lett.
2020.06.25 07:34MTIA valaha talált legnagyobb tanzanitokért a kormánytól egy 7,74 milliárd tanzániai shillinges (egymilliárd forintos) csekket vehetett át szerdán a független bányászként dolgozó férfi.
A két sötétkék-ibolya színű, alkarméretű drágakövet Saniniu Laizer az ország északi részén lévő tanzanitbányák egyikében találta. Ezeket a bányákat fallal vették körül, hogy megakadályozzák az értékes kövek országon kívülre csempészését.
A bányászati minisztérium szóvivője szerint az egyik kő 9,27 kilogrammot, a másik 5,103 kilogrammot nyom.
Az 1960-as években felfedezett, a 21. század drágakövének tartott tanzanit kizárólag a kelet-afrikai ország egy kis, északi régiójában található meg.
Laizer a csekket a tanzániai központi banktól kapta, mely megvásárolta a rekorder drágaköveket. John Magufuli, Tanzánia elnöke telefonon gratulált Laizernek, amit a televízió élőben közvetített.
Tanzánia az elmúlt évben kereskedelmi központokat hozott létre az ország területén, lehetővé téve a magánzóként dolgozó bányászoknak, hogy a megtalált drágaköveket és aranyakat eladják az államnak.
Az egyéni bányászok nem állnak hivatalosan semelyik bányászcég alkalmazásában és általában puszta kézzel dolgoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


