Koronavírus
Módosította szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását a WHO
A szervezet ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy önmagukban a maszkok nem védenek a fertőzéstől, és nem helyettesíthetik a távolságtartást, illetve a rendszeres kézmosást.
2020.06.06 15:43MTIAz Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken módosította a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását azzal, hogy a védőeszközök használatát különösen olyan helyeken javasolja, ahol magas a koronavírus-fertőzöttek száma, illetve nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója az utóbbival kapcsolatban példaként a tömegközlekedési eszközöket, üzleteket, illetve egyéb beltéri forgalmas helyeket említette.
A hatvan évesnél idősebbeknek és az alapbetegségekben szenvedőknek különösen javasolják orvosi szájmaszk viselését az olyan nyilvános helyeken, ahol fennáll a fertőzés veszélye.
A WHO ajánlása emellett a szövetből készült, nem orvosi maszkokkal kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket. Ezeknek legalább három - különböző anyagból álló - rétegből kell készülniük.
Gebrejeszusz ugyanakkor figyelmeztetett, hogy önmagukban a maszkok nem védenek a fertőzéstől, és nem helyettesíthetik a távolságtartást, illetve a rendszeres kézmosást. "A maszkok önmagukban nem tudnak megvédeni a Covid-19-fertőzéstől" - hangsúlyozta.
A WHO főigazgatója kiemelte, hogy a fertőzötteket továbbra is következetesen el kell különíteni, a kapcsolatokat fel kell tárni, a fertőzésgyanús személyeket pedig tesztelni kell. "Minden ország számára ez a legjobb védekezés a Covid-19 ellen" - tette hozzá.
Világszerte eddig mintegy 6,6 millió ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, akik közül 390 ezren hunytak el a kórban.
A WHO legutóbbi, áprilisi ajánlásában még nem javasolta a szájmaszkok tömeges viselését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06