Koronavírus-járvány
Moszkvában megnyitottak a parkok és a nem élelmiszert árusító üzletek
Megnyitottak hétfőn a parkok, a nem élelmiszert árusító üzletek és a javító-tisztító szolgáltatások Moszkvában, miután a helyi hatóságok szerint sikerült lelassítani a Covid-19-járvány terjedését.
2020.06.01 13:17MTIA fővárosiaknak a maszkviselési és távolságtartási kötelezettség, valamint a digitális forgalmi engedélyek rendszerének betartása mellett korlátozás nélkül engedélyezték a reggeli szabadtéri testmozgást, valamint lakcím szerinti időbeosztás mellett a sétát is a reggel és az este 9 közötti időszakban. A stadionokat megnyitották a hivatásos sportolók előtt.
Szentpéterváron megszűnt a kötelező utcai maszkviselet és a 65 éven felüliek önizolációja, ismét látogathatóvá tették a temetőket.
Közép-Oroszország régiói közül Tula megyében megszűntették a digitális forgalmi engedélyek használatát és megnyitották a teraszokat, Kurszk megyében a moszkvaihoz hasonló enyhítéseket vezettek be, Szmolenszk megyében újból lehet házasságot kötni - igaz, csak a pár és az anyakönyvvezető részvételével -, Voronyezs megyében pedig engedélyezték a pártgyűléseket.
A járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos feloldása jegyében a nyitás második szakasza kezdődött el több az dél-oroszországi és az észak-kaukázusi régióba, amelyek gazdaságában komoly súlya van idegenforgalmi bevételeknek. A szállodák még nem, de a gyógykezelési engedéllyel rendelkező szanatóriumok többnyire megkezdték működésüket. Több területen Covid-19-mentességi igazoláshoz kötik a beutazást.
Az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krímben megnyitottak a szabadtéri vendéglátóipari egységek és megkezdődött a felkészülés az idegenforgalmi szezonra, amelyet június 15-től egyelőre csak a félsziget lakói élvezhetnek majd.
Oroszországban az elmúlt nap folyamán az igazolt Covid-19-fertőzések száma 9035-tel - 2,2 százalékkal - 414 878-ra, a halottaké 162-vel 4855-re, a gyógyultaké pedig 3994-gyel 175 878-ra nőtt a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.
Az újonnan diagnosztizált esetek 40,1 százaléka tünetmentes. A járvány kezdete óta az országban több mint 10,9 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 279,9 szűrést végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 304 808 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06