Koronavírus

Az Egyesült Államokban szájmaszkokban ünnepeltek az amerikaiak

Az Egyesült Államokban szájmaszkokban ugyan, de sok helyütt ünnepeltek az amerikaiak a háborús hősök emléknapján hétfőn.

2020.05.26 07:10MTI

Szövetségi ünnep és munkaszüneti nap volt az Emlékezet Napja hétfőn, amikor a háborúkban életüket áldozó, valamennyi amerikai előtt tisztelegtek az amerikaiak. Donald Trump elnök és Mike Pence alelnök a Washingtonnal szemben, a Potomac folyó másik oldalán tallható arlingtoni nemzeti sírkertben koszorúzta meg az Ismeretlen katona emlékművét. Több mint két hónap után elhagyta lakását Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje is, aki Delaware állam egyik katonai emlékművénél helyezett el koszorút.

Sok amerikai városban emlékeztek koszorúzással az elesett vagy eltűnt katonákra. A szokásos zászlós-táncos felvonulások azonban az idén a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, a hivatalos rendezvényeket sok helyütt törölték, és jóval kevesebben látogattak el például a vietnami háborúban elesett amerikai katonák tiszteletére emelt washingtoni emlékműhöz vagy az amerikai polgárháború (1861-1865) egyik döntő csatájának emlékparkjába, a pennsylvaniai Gettysburgbe, mint az elmúlt években. Csaknem mindenütt szájmaszkot viseltek a látogatók. Chicagótól Bostonon át Atlantáig azonban a katonai temetőkben apró amerikai zászlók tízezreit helyezték el a megemlékezők.

Ezzel együtt is több városban tartottak ünnepségeket. Minneapolisban például skót dudások sorakoztak fel a veteránok otthonánál és köszöntötték őket. A georgiai Woodstock városában interneten tartottak megemlékezést, és Chicagóban egy több mint fél évszázadon keresztül emlékezet napi felvonulást rendező csoport szintén az interneten elevenítette fel a korábbi évek felvonulásainak képeit.

Az Egyesült Államok 50 tagállamában valamilyen mértékben mindenütt könnyítettek a járvány miatti szigorú előírásokon. Több tagállamban kifejezetten az Emlékezés Napjára időzítették az előírások enyhítését. New Jerseyben és Marylandben megnyíltak a tengerparti strandok, Kaliforniában és Minnesotában bejelentették, hogy nyitva állnak a templomok kapui a hívek előtt.

Incidens is történt: Kentucky fővárosában, Frankfortban a szigorítások nagyobb mértékű enyhítéséért tüntetők felakasztottak egy bábut, a demokrata párti kormányzó, Andy Beshear arcképével. A rendezvényt vasárnap délután tartották, hétfőre országos felháborodást keltett. Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője, aki maga is kentuckyi politikus, a Twitteren ítélte el a történteket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.