Koronavírus

Spanyolországban a járvány kezdete óta először ötven alá csökkent a napi halálozás

Az igazolt fertőzöttek száma 344-gyel emelkedett 24 óra alatt és meghaladta a 233 ezret.

2020.05.21 20:21MTI

Spanyolországban a járvány kezdete óta először ötven alá csökkent a napi halálozás - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön.

Az elmúlt egy nap során 48-an haltak bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta fertőzésbe, amely eddig 27 940 emberéletet követelt a dél-európai országban.

Az igazolt fertőzöttek száma 344-gyel emelkedett 24 óra alatt és meghaladta a 233 ezret.

A minisztérium a héten nem közölte a fertőzésből meggyógyultak számát a tartományoktól kapott adatok alapján készített jelentésében.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi napi online sajtótájékoztatóján elmondta: az összesítésben nem szerepel Katalónia, mivel "hitelesítési problémák" merültek fel a kapott tájékoztatásban, de becslése szerint a keleti tartománnyal együtt a napi új fertőzöttek száma 400, a halálos áldozatok száma "félszáz" körül lehet.

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter szokásos heti parlamenti szakbizottsági meghallgatásán beszámolt róla, hogy az országban elvégzett koronavírus-vizsgálatok száma már meghaladta a 3,78 milliót.

Bejelentette, hogy a járvány ideje alatt sem álltak le a szervátültetésekkel, amelyben Spanyolország világelsőnek számít évek óta. Az elmúlt két hónap során 274 transzplantációt végeztek el. A tavalyi évben 5449 ilyen beavatkozás történt.

A tárcavezető elmondta: a koronavírus járvány kezdete óta a kormány több mint 4,7 millió gyorstesztet juttatott el a tartományoknak, szájmaszkokból pedig több mint 100 milliót osztott szét.

A tartományok közül többen maguk is rendeltek maszkokat Kínából, például a madridi autonóm közösségben társadalombiztosítási kártyára minden helyi lakos ingyen átvehetett egy FFP2-es maszkot a gyógyszertárban.

A foglalkozás-egészségügyi intézet (INSST) csütörtökön közölt vizsgálata szerint ezek a maszkok azonban nem felelnek meg a kategóriájuk szerinti előírásoknak, szűrőkapacitásuk 94 százalék helyett csupán 60 százalékos.

Madridban a tervek szerint a lakosság még egy ugyanilyen maszkra lesz jogosult a következő hetekben.

A fővárost is magába foglaló 6,5 millió lakosú tartomány, ahol a legtöbb fertőzöttet regisztrálták a járvány során, most ismét, immáron harmadszor kezdeményezte az egészségügyi tárcánál, hogy a korlátozások enyhítésének nulladik fázisából átléphessen az első fázisba, amely további lazításokat és a gazdasági élet fokozását jelentené.

Isabel Díaz Ayuso helyi elnök a madridi parlamentben bejelentette: a legfelsőbb bírósághoz fordulnak amiatt, hogy a központi kormány eddig nem engedélyezte számukra az óvintézkedések csökkentését. A politikus kifogásolta a átláthatóság hiányát a döntési folyamatban, amelyek miatt a térséget további gazdasági károk érik.

A spanyol magánvállalkozók szövetségének (ATA) felmérése szerint a járvány miatt az egyéni vállalkozók 10,3 százaléka, mintegy 300 ezren mehet tönkre az országban.

A spanyol magánvállalkozók szövetségének (ATA) felmérése szerint a járvány miatt az egyéni vállalkozók 10,3 százaléka, mintegy 300 ezren mehet tönkre az országban.

Kutatásukban háromból egy vállalkozó válaszolta azt, hogy a következő hónapokban meg kell válnia alkalmazottjától. 72,5 százalékuk szerint éves bevételük legkevesebb 40 százalékkal marad el idén a tavalyitól.

A spanyol parlament késő estébe nyúló ülésén szerdán meghosszabbította a március 15-e óta érvényben lévő szükségállapotot, ezúttal június 7-ig, ezzel felhatalmazva a kormányt olyan rendkívüli intézkedések fenntartására mint például a személyek szabad mozgásának korlátozása.

Spanyolországban két hete kezdték el enyhíteni a járványügyi óvintézkedéseket, amelyeket a tervek szerint négy fázisban oldanak fel országszerte június végéig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.