Koronavírus
Romániában ismét bírságolnak a kijárási és gyülekezési korlátozások megszegése miatt
Hatályba lépett hétfőn Romániában a veszélyhelyzet intézkedéseit részletező törvény, amely ismét jogalapot teremt arra, hogy a hatóságok korlátozzák az állampolgári szabadságjogokat, és megbírságolják azokat, akik megszegik a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási és gyülekezési korlátozásokat.
2020.05.18 12:58MTIHétfő reggel - az új törvény alapján - immár a bukaresti kormány hirdetett veszélyhelyzetet, miután pénteken a járványügyi operatív törzs tette ugyanezt, egy előző nap elfogadott sürgősségi kormányrendelet alapján. A pénteki intézkedést azonban - bírságok híján - sokan nem tartották be.
Péntektől a településeken belül feloldották a kijárási korlátozásokat, de a vendéglátóhelyek kinyitását nem engedélyezték, és továbbra is tilos háromnál több embernek gyülekeznie. Ennek ellenére a - csütörtök éjfélkor véget ért - rendkívüli állapot utáni első "szabad hétvége" megünneplésére több helyütt a távolságtartási szabályokat megszegő emberek százai gyűltek össze a parkokban, a kormányszékház előtti téren pedig kisebb tüntetéseket is szerveztek azok, akik visszaélésnek tartják a korlátozásokat, a koronavírus-járvány "ürügyén" hozott intézkedéseket pedig egy globális összeesküvésnek tulajdonítják.
Bár Klaus Iohannis államfő korábban cáfolta, hogy egy "szabályok és megszorítások nélküli" háromnapos joghézag keletkezett volna a hétvégén, Ludovic Orban miniszterelnök pénteken beismerte, hogy a hatóságok nem tudnak fellépni a gyülekezőkkel szemben, legfeljebb "megdorgálhatják" őket. A román alkotmány szerint ugyanis a polgári szabadságjogokat csak a parlament korlátozhatja törvénnyel, így a veszélyhelyzet intézkedéseit részletező törvény hétfői hatályba lépéséig az operatív törzs által pénteken kihirdetett veszélyhelyzet intézkedéscsomagját legfeljebb ajánlásként lehetett értelmezni.
"Maximális veszélyhelyzetben vagyunk, minden eszközünk megvan a járványügyi intézkedések betartatására" - magyarázta a két veszélyhelyzet közötti különbséget Ludovic Orban kormányfő a hétfői kormányülés elején.
A hétfői kormányhatározatban 30 napra meghirdetett veszélyhelyzet idején 500-tól 2500 lejig (37 ezer - 183 ezer forint) terjedő bírságot kockáztat az, aki nem visel védőmaszkot nyilvános zárt térben, megszegi a kijárási korlátozásokat, vagy tiltott tömegrendezvényeken vesz részt. Kétszer ekkora bírság jár a karanténszabályok megsértéséért, míg a tiltott tömegrendezvények (tüntetések, koncertek, sportrendezvények) szervezéséért akár 15 ezer lejes (1 millió 100 ezer forint) büntetést is kiszabhatnak.
A veszélyhelyzet bevezetéséről hétfőn kiadott kormányhatározatot öt napon belül a román parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06