Koronavírus-járvány

Tirol javaslatot dolgoz ki a turizmus fellendítésére az őszig

Tirol vezetését továbbra is azzal vádolják: felelős azért, hogy Európa jelentős részében elterjedt a koronavírus.

2020.05.13 09:30MTI

Tirol várhatóan az őszig kidolgozza a turizmus fellendítésére vonatkozó javaslatát - jelentette be Günther Platter tartományi vezető egy online sajtótájékoztatón kedden. Közben a tartományi ülésen döntés született arról, hogy további 15,3 millió eurót különítenek el a helyi turizmus talpraállítására.

Tirol vezetését továbbra is azzal vádolják: felelős azért, hogy Európa jelentős részében elterjedt a koronavírus. A vezetők ugyanis a gyanú szerint már március 5-e előtt megtudták, hogy 15 izlandi turistának Ischglben töltött szabadsága után pozitív lett a koronavírus-tesztje, ám a síterepen akkor még senkinél sem merült fel a fertőzés gyanúja. Azokat a szállodákat, ahol az izlandi turisták laktak, felszólították, hogy jelentsék az esetleges fertőzésgyanús eseteket. Az első koronavírus-fertőzés csak két nappal később vált ismertté, a "Kitzloch" nevű szórakozóhelyen egy csapos tesztje lett pozitív. Paznauntal településeit, köztük Ischglt végül március 13-án helyezték karantén alá.

Tirol tartomány turizmusának, illetve vendéglátó-iparának fellendítését nehezíti, hogy folyamatosan jelennek meg "irritáló képek" a térségről - vélekedett Günther Platter. A tartományi vezető ugyanakkor arról is beszélt, hogy új szemléletre van szükség a helyi turizmusban. Eszerint a jövőben nem szeretnének túlzott mértékű "partiturizmust", vagyis olyan vendégeket, akik rövid időre csak azért jönnek, hogy egy jót bulizzanak" - tette hozzá.

Kifejtette: mivel a helyi lakosság túlterhelt, nem a vendégéjszakák számának növelésére kell helyezni a hangsúlyt, sokkal inkább értéket kell teremteni - szögezte le. Hangsúlyozta: a turisták azért jöjjenek Tirolba, hogy kikapcsolódjanak, gyönyörködjenek a természetben, és várják a téli sportok szerelmeseit is - tette hozzá.

Így a 15,3 millió euró turizmusra szánt támogatásból négymilliót fordítanak a részmunkaidős foglalkoztatásra, további négymilliót reklámokra, 2,3 milliót közvetlenül a turizmus fellendítésére, további ötmillió eurót pedig menedékházak, bicikli- és turistautak létesítésére.

Hubert Siller, az MCI igazgatási központ (MCI Management Center) turisztikai osztályvezetője arról tájékoztatott: Tirol számára létfontosságú a következő téli szezon, így bízni kell abban, hogy nem lesz szükség nagyobb korlátozásokra, amelyek elriaszthatják a vendégeket - tette hozzá.

Közben Tirolban az ellenzéki pártok, a Szabadságpárt (FPÖ), Az Új Ausztria és Liberális Fórum (Neos), valamint a Fritz Listája (Liste Fritz) az egészségügyi tanácsos, Bernhard Tilg (ÖVP) lemondását követelte a koronavírus-járvány válságkezelése miatt. Hétfőn bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene, a politikus lemondatásához azonban nem rendelkeznek a szükséges többséggel.

Ausztriában eddig összesen 15 894 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 14 148-an időközben meggyógyultak. Az 1190 jelenlegi beteg közül 264-en szorulnak kórházi kezelésre; az intenzívosztályon kezeltek száma ugyanakkor továbbra is száz alatt van (59 fő). Ausztriában 623-an estek áldozatául a járványnak, illetve a szövődményeként fellépő tüdőgyulladásnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.