Koronavírus

Montenegróban és Koszovóban már szinte nincs is új beteg

A nyugat-balkáni országok vezetői sorra jelentik be, hogy "országuk legyőzte az új típusú koronavírust".

2020.05.08 07:37MTI

Montenegróban két napja egyetlen új koronavírus-fertőzöttet sem regisztráltak, Koszovóban pedig az utóbbi 24 órában csak egy fertőzöttet vettek nyilvántartásba, a nyugat-balkáni országok vezetői sorra jelentik be, hogy "országuk legyőzte az új típusú koronavírust".

Szerbiában az utóbbi 24 órában 9791-ről 9848-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. A nyugat-balkáni országban csütörtöktől megszűnt a kijárási tilalom, így az államvezetéssel elégedetlen emberek egy része azonnal tiltakozásba kezdett a köztársasági elnök ellen, és sípszóval, valamint lábasok ütögetésével adtak hangot elégedetlenségüknek az elnöki palota előtt. A néhányszáz tüntető szerint a szükségállapotot Aleksandar Vucic államfő arra használta ki, hogy még inkább megerősítse hatalmát, és csökkentse a demokráciát az országban. A tiltakozók többsége a helyszínen lévő újságírók beszámolói szerint viselt ugyan maszkot és kesztyűt, a kétméteres távolságot azonban nem tartotta be. Az ellenzék egy része a június 21-re tervezett általános választások bojkottját jelentette be, mert "nem akar részt venni Aleksandar Vucic színjátékában".

Észak-Macedóniában csütörtökről péntekre 1539-ről 1572-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Szkopje kedvezményes hitelekkel támogatja a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat, hogy a koronavírus-járvány okozta terheket könnyebben viseljék. Egyes elemzők szerint viszont az állami támogatás túl kevés és túl későn jött ahhoz, hogy valóban megmentse a vállalkozásokat. Emellett a sajtóban megjelent információk szerint a vállalkozásoknak a járvány elején ígért 4,7 millió eurós támogatásból még senki nem részesült.

Koszovóban egy nap alatt eggyel, 860-ról 861-re nőtt a fertőzöttek száma. Járványügyi szakértők szerint a napokban megtörténhet, hogy egyáltalán nem jelentenek új esetet, és hamarosan teljesen eltűnik a SARS-CoV-2 vírus az országban. "Nyolc héttel a vírus megjelenése után megkezdődik a visszaszámlálás nulláig" - fogalmazott Valbon Krasniqi járványügyi szakember a koszovói közszolgálati televízióban csütörtök este. A járványt az emberek fegyelmezettségének és az egészségügyben dolgozók szakértelmének köszönhetően győzte le az ország - tette hozzá.

Bosznia-Hercegovinában péntekre 1987-ről 2027-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A koronavírus-járvány lanyhulása láttán, a boszniai választási bizottság október 4-re tűzte ki a helyhatósági választásokat. A szerbek és bosnyákok megosztottságáról ismert Mostarban azonban ezúttal sem tartanak választást. A dél-boszniai településen 2008 óta nem tartottak voksolást, mert a helyi szerb és bosnyák vezetés nem tudott megállapodni abban, hogyan is kell alkalmazni a hatalom elosztására vonatkozó 2010-es alkotmánymódosítást. Az Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly októberi döntésében fél évet adott Boszniának arra, hogy úgy módosítsa a szükséges jogszabályokat, hogy azok Mostarban is alkalmazhatók legyenek. Erre azonban nem került sor, a boszniai képviselőház ugyanis a koronavírus-járvány miatt már két hónapja nem ülésezett.

Montenegróban két napja nem jelentettek új esetet, a fertőzöttek száma 324. A járvány kitörésekor háromhónapos moratóriumot jelentettek be a hiteltörlesztésekre. Ez május végén lejár, a montenegrói központi bank azonban új lehetőségeken gondolkodik, mivel lehetne támogatni a gazdaságot és az embereket, a tervek között főként kedvezményes hitelek szerepelnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Koronavírus - Összegyűjtötte a járvánnyal kapcsolatos tévhiteket a WHO

A vírus elleni védekezés leghatékonyabb módja a gyakori kézmosás.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.