Járvány
A WHO továbbra is azon az állásponton van, hogy a koronavírus a természetből származik
A hét végén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter úgy vélte, "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból származik.
2020.05.05 09:47MTIAz Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem látja megalapozottnak a koronavírus laboratóriumi eredetéről szóló washingtoni állításokat, és továbbra is azon az állásponton van, hogy a vírus a természetből származik - derült ki a WHO helyi idő szerint hétfőn, online tartott genfi sajtótájékoztatójából.
Michael Ryan, a szervezet vészhelyzeti igazgatója azt mondta, az Egyesült Államok egyelőre semmiféle bizonyítékkal nem szolgált eme állításokra, amelyeket így csupán feltételezéseknek lehet tekinteni. "Ha valóban léteznek ilyen bizonyítékok, az amerikai kormányon múlik, nyilvánosságra hozza-e őket" - szögezte le.
Ryan szorgalmazta a WHO és a kínai kutatók közti együttműködést a vírus eredetét illetően, ám óvott attól, hogy ez a kérdés politikai síkra kerüljön át.
Maria Van Kerkhove, a WHO járványtannal foglalkozó munkatársa megerősítette, hogy a szervezet szerint a vírus vélhetően denevérről terjedt át más állatokra, amelyeket a járvány kiindulópántjának tartott, közép-kínai Vuhan városának piacán árultak. Hozzátette, jelenleg azt kutatják, a denevér és az ember közt volt-e a vírusnak köztes gazdája.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön újságíróknak azt mondta, látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és Vuhan laboratóriuma között. A hét végén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén úgy vélte, "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy itteni laboratóriumból ered. Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína "köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban". Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: "nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe".
A Global Times című kínai lap hétfői vezércikke szerint a washingtoni állítások alaptalanok. A tudományos szaklapokban megjelent, ellenőrzött kutatási eredmények eddig kivétel nélkül mind arra jutottak, hogy a vírus természetes, állati eredetű, és nem laboratóriumban állították elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06