Koronavírus

Másfél hónapos kihagyás után újra összeült a szerb parlament

A szükségállapot március 15-i kihirdetése óta először ült össze kedden a szerb parlament, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt hozott kormánydöntéseket megerősítse.

2020.04.28 16:31MTI

A szerb parlament azon kevés európai törvényhozások egyike, amelyek beszüntették a munkát a járvány kitörésekor. A szerbiai ellenzék szerint mindez alkotmányellenesen történt, ugyanis a gyülekezésre vonatkozó korlátozó intézkedések bevezetését követően az államfő, a kormányfő és a házelnök közösen döntött arról, hogy szükségállapotot hirdet, holott ez a parlament hatásköre lenne. Most ezt a döntést is meg kell erősítenie a képviselőknek.

A parlamentnek azokat a rendeleteket is meg kell erősítenie, amelyeket a kormány a szükségállapot ideje alatt hozott. Ilyen például a 2020-as költségvetés módosítása. Erre azért van szükség, mert a kormány 5,1 milliárd euróval (1812 milliárd forint) kívánja támogatni a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat a koronavírus-járvány miatt elszenvedett károk enyhítése érdekében. Emellett minden nagykorú szerbiai állampolgárnak 100 eurós (35 500 forint) támogatást is ígért a kabinet. Utóbbi döntést sem az ország pénzügyi tanácsa - a kormánynak, parlamentnek tanácsot adó testület -, sem az ellenzék nem nézi jó szemmel. Előbbi úgy véli, ez nagyon megterheli majd a büdzsét, míg az ellenzék szerint ezzel a pénzzel a kormány a nyár közepére várható általános választást kívánja befolyásolni.

A koronavírus-járvány miatt Szerbia a tervezett 4 százalékos GDP-növekedés helyett várhatóan 2-3 százalékos csökkenésre számíthat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Koronavírus - Összegyűjtötte a járvánnyal kapcsolatos tévhiteket a WHO

A vírus elleni védekezés leghatékonyabb módja a gyakori kézmosás.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.