Koronavírus-járvány
Spanyolországban meghaladta a 20 ezret a halálos áldozatok száma
Január vége óta összesen 191 726 fertőzést regisztráltak.
2020.04.19 06:23MTISpanyolországban meghaladta a 20 ezret az új típusú koronavírus által okozott betegség következtében elhunytak száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton.
A tartományi jelentésekből készült összesítés szerint egy nap alatt 565-en haltak meg, kevesebben mint pénteken, amikor 585-en hunytak el. A fertőzés 20 ezer 43 emberéletet követelt eddig a dél-európai országában.
Vizsgálatokkal 4499 újabb esetet azonosítottak az elmúlt 24 órában a pénteken közölt 5252 után. Január vége óta összesen 191 726 fertőzést regisztráltak.
A gyógyultak száma szombaton 3166-tal emelkedett, miután pénteken 3502 pácienst nyilvánítottak egészségesnek. A fertőzést 74 662-en győzték már le.
A szombaton ismertetett számokban több ellenmondás is található a pénteken közzétett adatokhoz képest, csakúgy mint az egy nappal korábbi statisztikák között.
A szaktárca korábban jelezte: ez még néhány napig így lesz, mert az egyik tartományból érkezett adatokat napokra visszamenőleg korrigálni kell, ugyanis azok forrásai nem voltak egységesek, egyúttal rendeletben egységesítette a statisztikai kritériumokat.
Minderre azért volt szükség, mert Katalóniában a héten elkezdték a tesztekkel nem igazolt, de a tünetek alapján valószínűsíthetően koronavírus okozta fertőzéseket és haláleseteket is hozzászámolni a minisztériumnak küldött adatokhoz.
Az autonóm közösségben vizsgálatokkal bizonyítottan 39 943-en kapták el a SARS-CoV-2 vírust, amelynek következtében 3879-en hunytak el. 13275 páciensről tudható, hogy felépült a fertőzésből.
Katalóniánál csak a madridi tartományban nagyobb a regisztrált fertőzöttek száma: 52 946-esetből 7132-en nem élték túl a betegséget, és 30 475-en gyógyultak meg eddig.
Madridban a fertőzés csökkenése miatt bezárták a főváros kiállítási- és vásárcsarnokában (IFEMA) felépített tábori kórház egyik szárnyát, amelyet az egészségügyi intézmények tehermentesítésére létesítettek.
Ezen kívül a fővárosi metró állomásain megkezdték matricákkal kijelölni a kétméteres távolságot, amelyet az egészségügyi hatóságok előírása szerint célszerű betartani a tömegközlekedésen utazóknak.
A járványügyi intézkedések részeként hétfőtől kizárólag névre szólóan lehet vonatjegyet vásárolni, minden esetben szükséges a személyi igazolványszám és a telefonszám megadása is. A Renfe vasúttársaság azért vezeti be ezt az eljárást, hogy egy esetleges fertőzés esetén minden utast tájékoztatni tudjon.
A tömegközlekedésen nem kötelező, de ajánlott maszk viselése. A spanyol egészségügyi minisztérium több százezer szájmaszk visszavonására kényszerült, ugyanis az egyik, Kínából érkezett, FFP2 kategóriájúként feltüntetett tétel nem felelt meg a spanyol szabványügyi testület (AENOR) előírásainak. A tartományoknak kiszállított védőeszközből például Katalóniából mintegy 200 ezer darabot kell visszaküldeni.
Spanyolországban több mint egy hónapja szükségállapot van érvényben, amely egyelőre április 25-én éjfélig tart, de újbóli meghosszabbítása várható. Ha a vírus terjedése továbbra is az elvárt mértékben lassul, akkor elképzelhető, hogy részben enyhítenek a jelenlegi korlátozó intézkedéseken.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06