Járvány

Thaiföldön telefonfülkéket is használnak a koronavírus-tesztek elvégzéséhez

Összesen ötven ilyen "Covid-19 tesztkioszkot" terveznek építeni.

2020.04.18 09:02MTI

Thaiföldön átalakított telefonfülkéket is felhasználnak koronavírus-tesztek elvégzéséhez - közölte a bangkoki kormány pénteken.

A közzétett felvételeken látható, hogy a fülkék átlátszó műanyag felülétbe két lyukat fúrtak, amelyeken keresztül az egészségügyi dolgozók gumikesztyűkben ki tudnak nyúlni mintavételezéshez.

A fülke így elszigeteli egymástól a pácienseket és a mintavételező személyzetet.

A bangkoki számítástechnikai minisztérium közlése szerint három ilyen egységet már leszállítottak a kórházaknak. Összesen ötven ilyen "Covid-19 tesztkioszkot" terveznek építeni. Az alapmodellt emellett továbbfejlesztenék, jelenleg olyan egységen is dolgoznak, amely két összeépített fülkéből állna, és kerekeken gurulna.

A nap folyamán a 2014-ben államcsínnyel hatalomra került Prajuth Csan-Ocsa kormányfő felszólította az ország 20 leggazdagabb emberét, hogy segítsenek a járvány okozta gazdasági nehézségek orvoslásában. Mint mondta, a jövő héten küld üzenetet ezeknek a mágnásoknak.

"Ezek a tehetős thaiföldiek nagy befolyással rendelkeznek az ország gazdasági életében, és világ leggazdagabb emberei közé tartoznak. Arra kérem őket, hogy játsszanak fontos szerepet együttműködésükkel az ország megsegítésében" - hangsúlyozta Prajuth Csan-Ocsa.

A thaiföldi kereskedelmi kamara szerint akár tízmillió ember is elveszítheti munkahelyét, ha a járvány még hónapokig eltart.

A miniszterelnök televízióban közvetített beszédét gúnyosan fogadták a közösségi médiában. A Twitter-üzenetküldő szolgáltatáson alig egy óra alatt 65 ezer bejegyzésben posztolták újra, hogy #BeggarGovernment, vagyis kéregető kormány.

A 67 millió lakosú délkelet-ázsiai országban eddig 2700 fertőzöttet tartanak nyilván és 47-en hunytak el a Covid-19 betegségben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.