Koronavírus

Nagy kínai védőeszköz-szállítmány érkezett Lengyelországba

Lengyel állami cégek Kínától többek között 7 millió szájmaszkot és több százezer védőruhát szereztek be, amelyeket a világ legnagyobb teherszállító repülőgépe vitt kedden Varsóba

2020.04.14 11:35MTI

Lengyel állami cégek Kínától többek között 7 millió szájmaszkot és több százezer védőruhát szereztek be, amelyeket a világ legnagyobb teherszállító repülőgépe vitt kedden Varsóba

Ez volt a koronavírus-járvány elleni védekezést segítő kínai egészségügyi eszközök eddigi legnagyobb méretű szállítmánya Lengyelországba, melyet az Antonov Airlines ukrán légitársaság által üzemeltetett, szovjet gyártmányú An-225 Mrija géppel bonyolítottak le. A beszerzést a lengyel rézkitermelő óriáscég, a KGHM, valamint a Lotos olajtársaság végezte.

A lengyel állami cégek védőeszköz-szállítmányai március vége óta érkeznek Varsóba, az elsősorban Kínából beszerzett anyagok összértéke 15 millió dollárra rúg.

Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter egy keddi rádióinterjúban megerősítette: április 19-vel elkezdenék a járvány miatt befagyasztott lengyel gazdaság beindítását. A kormány tanulmányozza az április 26-ig távoktatást folytató iskolák fokozatos megnyitásának különféle forgatókönyveit is - közölte.

Szumowski megítélése szerint a járvány nyáron sem szűnik meg teljesen, ez a Lengyelországnál melegebb éghajlatú országokban sem történik meg.

"Az eddig szokásos módon eltöltött nyári szabadságot elfelejthetjük, a vírussal egy évig még küzdeni kell" - jelentette ki.

Piotr Müller kormányszóvivő a lengyel közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta: a mozgásszabadság jelenlegi korlátozásának fokozatos enyhítéséről szerdán vagy csütörtökön döntenek, az erre vonatkozó konkrét lépések a húsvét utáni adatok kiértékelésén múlnak.

Az országos rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a húsvéti napokon a lengyelek "óriási felelősségérzetet tanúsítottak", többnyire betartották az elrendelt korlátozásokat.

A lengyel egészségügyi tárca kedd délelőtti adatai szerint 7049-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, eddig összesen 251 beteg hunyt el. Hétfő délutántól 117 új fertőzést és 6 halálesetet regisztráltak. Közel 145 ezer ember van házi karanténban. A vírustesztek napi kapacitása 20 ezer; pénteken 11 200, húsvéthétfőn 5 500 tesztet végeztek. 618-an felgyógyultak a betegségből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.