Koronavírus

Jelentősen lassult a fertőzöttek számának növekedése Csehországban

A hétfői növekedés a legalacsonyabb március 17. óta.

2020.04.14 09:30MTI

Csehországban húsvétkor jelentősen lelassult az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden megjelent kimutatásból.

A fertőzöttek száma kedd reggel 6059-re nőtt, ami 68-al több, mint hétfő reggel. A hétfői növekedés a legalacsonyabb március 17. óta. A vasárnapi növekmény, 89, szintén jóval alacsonyabb az utóbbi hetek napi átlagánál.

A hétvégi növekedés azonban korábban is általában valamivel alacsonyabb volt, mint a hétköznapi, ami részben a tesztek alacsonyabb számával is magyarázható. Míg a hétköznapokon 5-8 ezer tesztet is végeznek, addig a hétvégeken mindig kevesebbet. A húsvéti tesztek száma vasárnap és hétfőn valamivel háromezer felett mozgott.

Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki. Eddig 131 542 tesztet végeztek el. A Covid-19 betegség áldozatainak száma kedd reggel 147, míg a kigyógyultaké 527 volt - olvasható a minisztérium honlapján. Hétfőn az áldozatok száma kilenccel, a kigyógyultaké 63-mal emelkedett.

A cseh kormány korábban bejelentette, hogy ha húsvétkor is pozitívan alakulnak a dolgok, akkor keddi ülésén dönthet a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések enyhítéséről. Karel Havlícek, miniszterelnök-helyettes, ipari és kereskedelmi miniszter vasárnap a közszolgálati televízióban azt nyilatkozta, hogy az enyhítésekre fokozatosan, várhatóan három hullámban kerül sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.